Egy hajóban evezünk – hajónapló kategória bejegyzései

Teljes gőzzel végezték munkájukat a középkori udvart megvalósító Emese Park tagjai és önkénteseik a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) utolsó előtti napján. De nem azért, mert valaki erre kötelezte volna őket, hanem mert máris hiányozni kezdett a nemsokára véget érő tíznapos Egy hajóban evezünk program.

Természetesen még mindig a KMN résztvevőiről, a kora középkor iránt érdeklődőkről és a gyerekekről szólt minden, de a Farkas utcai Romkert személyzete mintha még több figyelmet kezdett fordítani egymásra, és ezáltal talán a vendégeknek is többet nyújtottak minden tevékenységben az íjászattól a hajózásig.

Az Emese Park kolozsvári aktivitásának utolsó előtti napja valahogy gyorsabban eltelt, mint az előzőek. Egyre nagyobb igény volt a csoportképekre, estére pedig közös bográcsozásra szánta el magát a csapat. Hosszas beszélgetés és a program kiértékelése előzte meg a királyi lakomát, majd vidám és családias hangulatban folytatták az estét a rendkívül ízletes vacsora után.

 

A krónikás

Kelt.: vasárnap, augusztus 20


Sorban állnak gyerekek, szülők, nagyszülők, hogy az Emese Park Toportyán nevű vikinghajóján evezzenek a sétatéri tónál, és a Farkas utcai romkertben is népszerűek a tevékenységek.

A Toportyán egészen furcsa szerzet benyomását kelti az arra járókban, de talán éppen emiatt annyira népszerű. Számos alkalommal a szülők megkérdezik, hogy beszállhatnak-e ők is a gyerekeikkel. Ezt persze úgy közlik, mintha az apróságok félnének hajózni nélkülük, de mi tudjuk, hogy titokban a szülők sokszor inkább próbálnák ki maguk az evezést, mint gyermekeik, és ez rendben is van.

Kevesen kérdeznek rá, hogy a vikinghajó hogyhogy magyar hagyomány, ebből a szempontból inkább a külföldiek kíváncsiskodnak inkább. A tegnap egy tajvani fiatalember volt meggyőződve arról, hogy ennek a hajónak semmilyen köze nem lehet a magyar történelemhez, majd szívesen és csodálkozással hallgatta a rövid történelmi bemutatót, amely Szent István viking testőrségéről szólt, akik Magyarországra is elhozták hajóépítő tudásukat.

A Romkertben nemcsak szórakoznak a gyerekek: némi munka is akad a számukra, hiszen az íjazás után a nyilak keresésére indulnak, a katapultokat ők maguk feszítik meg, és a szövés egy részét is végezhetik. Ugyanakkor kipróbálhatják a fonott kosaras körhintát, valamint megcsodálhatják a kovácsmesterség gyakorlását is. Nem utolsósorban a vívást, a nemezelést és az élőzenét is szívesen tekintik meg és hallgatják. Az esti felvonulást és díszlövéseket pedig az összes Farkas utcai kíváncsiskodó megcsodálhatta.

A középkori udvarban továbbra is várjuk a 10–11. századi mesterségek és viselet iránt érdeklődőket, valamint a sétatéri tónál hajózni vágyókat is 10 és 18 óra között.

 

A krónikás

Kelt.: péntek, augusztus 18.

 

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.


Már a Farkas utcai Romkertben tevékenykedik az Egy hajóban evezünk csapata. Az Emese Park tagjai és az önkéntes egyetemisták számos foglalkozást tartanak a vívástól a nemezelésig. A középkori udvar népe korhű öltözékben várja a látogatókat, akik szintén korhű magyar és viking sátrakat, valamint különböző kellékeket tekinthetnek meg.

Az egy héttel ezelőtt elkezdődött dunai hajóstúra kisebbik hajóját, a Toportyánt szintén elhozta Kolozsvárra az Emese Park. Az evezős vikinghajót a sétatéri tavon tekinthetik meg a kíváncsiskodók minden nap 10 és 18 óra között. A szervezők szeretettel várják az evezni kívánó gyerekeket egy kis vízi kalandra.

A krónikás

Kelt.: szombat, augusztus 19.

 

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.


Iszapba ragadva találtuk nagyobbik hajónkat, a Vörös Kutyát a hajóstúra utolsó reggelén. Míg a Toportyán vontatni próbálta, a legénység az evezőlapátokkal tolta a hajót a mély víz irányába, de a lomha óriás mozdulni nem akart.

Miután testtel-lélekkel nekifeszült a legénység a két és fél tonnás hajónak, valahogy sikerült elvontatni a sekély vízből, és kezdődhetett az evezős kaland Budapest irányába. Csakúgy, mint ezen a napon, a hajóút során többször is nem várt kihívásokkal állt szembe az Egy hajóban evezünk túra csapata. Azonban ezeket a kihívásokat nem tekintettük nehézségnek, hanem inkább kalandnak, és teljes odaadással álltunk szembe velük, sikeresen.

Az utolsó nap fő megpróbáltatása a Duna budapesti szakaszán való evezés, az arra jellemző hullámok miatt, amelyeket a sűrű hajósforgalom okoz. A hajózós tapasztalataink itt rendőri igazoltatással is kibővültek, ám a feltartóztatáson kívül nem okozott gondot a dolog. Csupán azt furcsálltuk, hogy az őrmester nem tűnt meggyőzőnek ismereteit illetőleg, hogy jogilag a középkori vikinghajónk csónaknak vagy kishajónak minősül-e. De az is lehet, hogy csupán furfangos próbált lenni, és próbára akarta tenni a kormányosunk tudását.

Nem sokkal később sikeresen kikötöttünk az Országház előtti múzeumhajónál, ahol a média képviselői vártak bennünket, így rögtön a kikötés után Magyar Attila, a hajóstúra vezetője sajtótájékoztatót tartott. Majd dr. Kelemen András, az országgyűlés elnökének főtanácsadója fogadta csapatunkat, és idegenvezető segítségével körbevezetett az Országházban. Majdnem teljes mértékben gördülékenyen haladtak a dolgok, amikor is a bejáratnál eszünkbe jutott, hogy a legénység felének bicska vagy kés lapul a zsebében. Hajós útra indulva eszünk ágában sem volt ezeket a hasznos kellékeket elpakolni a kikötést követő programpont kedvéért. A partraszállás után pedig már megfeledkeztünk róluk. Ám kedves fogadtatásban részesültünk, csapatunk minden tagja bejutott a szigorúan őrzött épületbe. Miután körbevezettek bennünket, és a Szent Koronát is megtekintettük, már csak a csoportkép maradt hátra.

A hajóstúra utolsó evezős szakasza már egészen rövidnek bizonyult, az Országháztól nem sokat eveztünk, kevéssel a Rákóczi-hídtól délre kikötöttünk. Innen kisbusszal utaztunk Szigethalomig, az Emese Parkba, ahol nemcsak a hajózás ötlete, hanem a hajóink is születtek. A középkori múzeumfalu ideális helyszín volt, hogy ott töltsük a túra utolsó éjszakáját, mielőtt Kolozsvárra utaztunk.

Köszönjük, hogy kalandunk során velünk tartottak, és várjuk Önöket a Farkas utcai Romkertben kialakított középkori falunkban, valamint a sétatéri tóra bocsájtott hajónknál, a Toportyánnál.

A krónikás

Kelt.: péntek, augusztus 18.

 

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.


Az esztergomi bazilika látogatásával kezdtük a hajóstúra negyedik napját. Ha már a város belsejében kötöttünk ki előző este, egy embert próbáló nap végén, próbáltuk könnyedebbé tenni a következő napot némi turistáskodással.

A Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyház látogatását már nagyon várta az Egy hajóban evezünk túra csapata, hiszen ez volt az első nap, amikor az evezésen kívül más tevékenység is színesítette a kalandunkat. Csak arra nem számítottunk, hogy ilyen sok lépcsőn vezet majd az út a pihenéshez. Viszont elszántak voltunk, és miután belülről megcsodáltuk az épületet, a kupola felé vettük az irányt temérdek lépcsőn át. Néhányunkat kissé meglepett, hogy éttermet is találtunk a bazilikában, de be kell vallanunk, pazar kilátás várta a helyiség vendégeit.

Miután a magasból megcsodáltuk Esztergomot és kilépcsőztük magunkat, beszálltunk hajóinkba, a Vörös Kutyába és a Toportyánba, majd útnak indultunk Visegrád irányába. Az eddigi napokhoz képest példátlanul, az egész napos napsütés mellett, nemhogy felhő, de még enyhe szellőcske sem tévedt felénk. Ennek ellenére hősiesen helytállt a legénység, és a tervezett időben kikötöttünk, hogy megebédeljünk. A kikötésnél ellenőriztük, hogy ne legyen semmilyen darázsfészek a környéken, ezért a nap folyamán senki sem sérült meg.

Mivel az előző nap hosszasra sikeredett, eldöntöttük, hogy tanulunk belőle, és a két és negyed órás ebédszünetet rövidebbre fogjuk. Ehhez képest öt perccel rövidebb is lett, és ezt teljesítményként könyveltünk el.

A nap folyamán két kajakos is egészen közel evezett a hajóinkhoz, és érdeklődött a túránk felől. Az egyik úr a benyomását is megosztotta velünk: „Milyen szép, ahogy egyszerre eveznek! Én még ilyet nem láttam, pedig hatvan éve a Dunán vagyok.”

Estére Tahitótfalu közelében, a Torda-sziget mellett kötöttünk ki. Amíg a hölgyek finom vacsorát főztek, az urak felállították a vikingsátrakat. Némi útbaigazítás következett a túravezetőtől, aztán a legénység jóízűen elfogyasztotta Morgan kapitány könnyeit. Meg kell állapítanom, talán ezért, talán nem, de a negyedik nap estéjén példátlanul hosszas és sokszínű beszélgetéssel zártuk a napot.

A krónikás

Kelt.: csütörtök, augusztus 17.

 

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.


A harmadik nap reggelén az összesen három és fél tonnát nyomó hajóinkat nagy nekirugaszkodással vissza kellett tolnunk a Dunára. Ugyanis az éjszaka folyamán az elhaladó hajók hullámai a partra vetették a Vörös Kutyát és a Toportyánt, így reggelre csupán arasznyi vízben álltak.

Már gyorsabban haladtunk a Duna nagyobb sodrásának köszönhetően az előző napokhoz képest, és az első kikötés is majdnem mesteri minőségűre sikeredett. Amikor már azt hittük, hogy sikeres nap előtt állunk, szembesültünk azzal, hogy a reggeli kis gubanc nem jó szerencsét jelentett. Ahol kikötöttünk, a fák egészen közel hajoltak a part széléhez, ezért a lombok alatt libasorban haladt a legénység egy tisztás felé. Utolsóként szálltam ki a hajóból, már a pallón lépkedtem a partra, amikor hatalmas jajgatást hallottam. Rögtön kiderült, hogy a környék azon ritka részén kötöttünk ki, ahol lódarázscsalád lakik fészkében az egyik fán.

Ebéd után tűző napsütésben eveztünk tovább, és ekkor az egyik matróz megállapította, hogy a vikinghajózás naptej illatú. Bár erős volt a napsugárzás, a naptejen kívül hatásosnak bizonyult ellene a gondolat, miszerint hamarosan kikötünk egy hajómúzeum mellett, és megnézzük. A kikötés meg is történt, de amikor a bejárathoz érkeztünk, kiderült, hogy egy autós fesztivál zajlik ott éppen, ezért a múzeum zárva tart. Csalódásunkban legalább azt reméltük, hogy mellékhelységet találunk, de miután megkérdeztük, hol találunk ilyet, jött a válasz: ahol tetszik.

Lógó orral továbbtartottunk. Néhány óra elteltével egészen vidáman eveztünk, mivel lehűlt a levegő némileg. Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy erős hullámok és örvények közepette hajózunk. Ennek látványos jele volt, hiszen a határozott mozgású víz annyira hátracsapta az egyik evezőt, hogy éppen a lódarázzsal már ismeretségben lévő matrózunkat a hajó padlójára küldte. Ezután óvatosabban eveztünk, viszont kezdett elmenni a vidám hangulatunk, amikor tudatosult bennünk, hogy a hűsebb levegő annak köszönhető, hogy éppen megy le a nap. Bizony egészen besötétedett, mire Esztergomba értünk.

Amint a kikötőnk felé tartottunk, egy szűk Duna-ágon haladtunk a város területén. Itt újabb matróz került a hajópadlóra szempillantás alatt néhány belógó ág miatt. A vacsorát már este tíz óra után fogyasztottuk el, és a késői napszakban fáradtan a sátrak felállítására alig jutott erőnk. Ezért jó néhányunk inkább a csillagos ég alatt közös ágyon, a gyepen tért nyugovóra, viszont annál nagyobb bizakodással a következő napot illetőleg.

A krónikás

Kelt.: kedd, augusztus 15.

 

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.


Népdalénekléssel és -tanulással zárta a második napját az Egy hajóban evezünk hajóstúra csapata. A pengetős kobozzal és ciszterrel, valamint dobbal kísért késő esti tevékenységnek tábortűz adott jellegzetes hangulatot. Azt viszont nem sikerült eldöntenie a társaságnak, hogy az est fénypontja ez vagy a paprikában bővelkedő fenséges gulyásvacsora volt-e. Ám senki sem fáradozott azon, hogy ezt eldöntse, hiszen a maradandó élményt nyújtó közös elfoglaltságok bőséggel lekötötték mindenki figyelmét.

De nemcsak az este jelentette a nap élményt nyújtó szakát: a Győrön való átevezés, a Rába és a Mosoni-Duna egyesülése, valamint az utóbbi ismét eggyé válása a főággal mind a jelenség szempontjából, mind pedig a hajó irányítását tekintve is egyedinek számít. Emlékezetes látvány, amikor két folyó találkozik, majd színűkkel és sebességükkel jelzik, hogy egyhamar nem válnak eggyé, hanem egymás mellett haladnak tovább. A túra második napján tehát a csapat elhagyta a Mosoni-Dunát, és a főágon evezett tovább Komáromig, a nap célállomásáig.

A Duna főágára való átevezés némi kihívást jelentett, ugyanis itt a víz új oldalát mutatta meg a túrázóknak: helyenként lassan, kevéssel odébb hirtelen nagyobb sodrással haladt, a következő pillanatban pedig örvénylett. Emiatt nehézkes volt az irányt tartani, azonban ezeket a körülményeket a legénység inkább tekintette várt kihívásnak, mint nehézségnek.

Kevéssel a főágra térés után megéhezett a társaság, ezért kikötöttek. Mostanra megerősödött az a benyomás, hogy a hajókra igen kíváncsiak a partról szemlélők, akik rendszeresen integetnek, esetleg fényképeznek vagy videózzák a nem mindennapi látnivalót, és mások, ha eléggé közel halad a hajó a parthoz, kiáltják a szokásos kérdéseket: „honnan jönnek és hová tartanak?” Az utóbbira való választ rendszeresen gyanúsan fogadják, arcukon látható, hogy kételkednek ismereteikben, és azt gondolják: „Kolozsváron átfolyik a Duna?” Bárcsak átfolyna, ugye!

Ekkor már megállapítható volt, hogy a nap legnagyobb különlegességének a túra számára az a győri hölgy számított, aki a folyó partján padon ülve nem nézett a hajókra, hanem csak olvasott és olvasott. Ez a jelenség meglehetősen rendkívülinek számít.

A második nap végére a hajóstúra résztvevői máris összekovácsolódtak. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy beszélgetéstől, történetmeséléstől hangos a társaság, és nem utolsósorban az evezés is egyre nagyobb összhangban történik. És bár a Dunát nem hagynák el még jó sokáig, Kolozsvár nevét egyre gyakrabban emlegetik.

A krónikás

Kelt.: vasárnap, augusztus 13.

 

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.


Úgy valljuk, a Kolozsvári Magyar Napok nemcsak a kolozsváriaknak szól, hanem minden magyarnak, és talán másoknak is. Hiszen jöjjenek a kedves résztvevők akár Erdélyből, Magyarországról, esetleg a Kárpát-haza más tájairól, velük együtt mind ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, és bizonyos módon egy hajóban evezünk. Ezt szemlélteti az a hajós túra a Dunán, amely ma reggel Magyarország nyugati végéről indul és Kolozsvár felé tart. A túra vezetőjével, Magyar Attilával beszélgettünk.

Hogyan kötődik a hajós túra a Kolozsvári Magyar Napokhoz?

Annyira egy a szellemisége, gondolatisága a magyar napoknak és az „egy hajóban evezünk” gondolatrendszernek, hogy ez adta a kiindulást. Több éve járunk Kolozsvárra, a magyar napokra, az idén debütáló hajós túra pedig szerves folytatása az eddigi részvételünknek. Legelőször két sátorral, íjászjátékkal és kézművességgel jelentünk meg, a következő évben már belaktuk a Fogoly utcát egy középkori vásári életképpel, és így bővült az ottlétünk minden évben. Idén már a Farkas utcai templom kertjét teljes egészében középkori vásári forgataggá tesszük, ennek pedig alkotóelemei azok az egyetemisták is, akik a hajózáson is részt vesznek. Az anyaországi és a Kárpát-medence többi magyarlakta területeiről származó diákok egy hajóban eveznek bizonyos szempontból. Ezt annál jobban érzékeltetni, mint hogy egy közös rendezvényen szerepelünk és ténylegesen egy hajóban evezünk odafelé menet, kézzelfoghatóbban nem lehet.

 

Pontosan miből fog állni a túra?

A hajózás főbb állomásain, Győrben, Komáromban, Esztergomban és Visegrádon megnézzük az ottani nevezetességeket, és igyekszünk ennek a Duna-szakasznak a szellemiségével, történetével testközelből megismerkedni. Az esti táborozások során pedig elbeszélgetnénk arról, ami miatt erre az egész kezdeményezésre sor kerül. Mi lehet jobb, mint a Duna és a Dunakanyar arra, hogy egy közösséget formáljon természeténél fogva közös indíttatású emberekből? Jönnek velünk népzenészek is, az esti időszakban nyilván fogunk zenélni és dalt tanulni. Az eddigi hajózási tapasztalataim azt mutatják, hogy jó atmoszférájú és meghatározó élmény kerekedik az ilyen helyzetekből.

Milyen hajókon fogtok evezni?

Több történelmi hajót rekonstruáltunk az élő skanzenként működő Emese Parkban, amely egy Szent István-kori település napjainkban megépített mása korabeli „ispánsági földvárral”, a hozzá tartozó falu házaival, valamint egy tóval. Társaságunk, a magyarországi Szigethalmon tevékenykedő Őskultúra Alapítvány már az 1990-es évek óta igyekszik mind többet újrateremteni és életvitelszerűen megjeleníteni a 10–11. század tárgyi és szellemi világából. A túrára két hajót visszük el. A kisebbik, Toportyán 7 méter hosszú, 2,5 méter széles, a súlya egy tonna, teljes egészében fából készült hajó, némi műgyanta szigeteléssel. Körülbelül fél évig építettük. A nagyobbik hajó, a Vörös Kutya 12 méter hosszú és 3 méter széles. A súlya 2,5 tonna, fa vázszerkezetű, műgyanta héjazatú bárka. A teljes építési ideje nagyjából másfél év volt.

 

Mennyire magyar hagyomány a hajózás?

 A magyar szólásmondáskincs része az egy hajóban evezünk. Ezt akkor mondjuk, amikor egy társasághoz tartozunk, egy ügyért küzdünk. A magyar nyelv gyönyörű, teremtő nyelv, és amit megőriz évszázadokon keresztül, annak általában erős alapja van. Az, hogy kialakult a nyelvben ez a szólás, azt bizonyítja, hogy a magyarság valamilyen módon kötődött a hajózáshoz. A régészet és a néprajz azt igazolja, hogy mivel a Kárpát-medence bővelkedik vizekben, így rengeteg volt a tutajos, a csónakos, a halászember. A településeink mindig bővizű patak vagy folyó, esetleg tó mellett épültek, kivétel nélkül. Az emberek ellátását a halászat alapozta meg, és emellé jött a pásztoroktól származó hús, valamint a földművesektől származó gabona. Furcsa módon ez a sorrend, bármennyire is nehezen elképzelhető ma.

Ha azt mondom, hajós nemzet, nem soknak jut eszébe a magyar.

 

Jelentős része a néprajzunknak a vízhez való kötődés, még ha nem is vagyunk hajós nép, hiszen nincsen tengerünk. Általában igazi hajós néppé a tengermelléken élők válnak, az ő identitásukban meghatározó a hajósság. Mi, magyarok csupán eszközként tekintünk rá, viszont a római kor óta a Dunán élénk a hajóforgalom, és történelmünkben is számos alkalommal előfordul a hajó. Létezik egy történészi feltételezés, amely szerint Szent István testőrségének jelentős részét a Kijevi Ruszból érkező varégok – félig szláv, félig skandináv viking harcosok – alkották. Az ő letelepítésük emlékét őrzi pl. Varáng község és Oroszvár neve is. Miért is ne játszhatnánk el a gondolattal, hogy magától értetődő módon hozták magukkal hajóépítő tradícióikat is? Mai távlatban lehet, hogy idegen a hajózás a magyarság habitusától, de a valóságban nem az, sőt.

A krónikás

Kelt.: péntek, augusztus 11.

 

 

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.


Középkori hajórekonstrukciókkal eveznek a mosoni Duna-ágon, Mosonmagyaróvártól Budapestig

 

A szigethalmi Őskultúra Alapítvány által működtetett Emese Park és a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület Egy hajóban evezünk elnevezésű közös projektje keretében húsz, a Kárpát-medencei felsőoktatásban tanuló egyetemista indult augusztus 11-én útnak, hogy egy négy napon át tartó kaland részeseként két középkori hajórekonstrukcióval végigszeljék a Duna Mosonmagyaróvártól a Csepel szigetig tartó szakaszát.

A csapat augusztus 15-én, 15-órakor köt ki Budapesten, az Országház előtti múzeumhajónál a két viking hajó rekonstrukcióval. A múzeumhajó kikötői platformján, Magyar Attila, a túra főszervezője ad tájékoztatást a sajtó munkatársainak a kezdeményezés céljáról és válaszol a projekttel kapcsolatos kérdésekre.

Budapesten a fiatalokat dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke képviseletében dr. Kelemen András elnöki főtanácsadó fogadja, és közösen látogatják meg a parlament épületét. A hajóút záró programja egy közösségi szolgálat: az együtt hajózó fiatalok korhű viseletekbe öltözve, animátorokként vesznek részt a Kolozsvári Magyar Napok programjaiban, ahol az érdeklődő közönség a hajóút egyik hajóját is kipróbálhatja a Kolozsvári csónakázó tavon.

 

Az előzmény és a projekt:

A Szigethalmon tevékenykedő Őskultúra Alapítvány már az 1990-es évek óta igyekszik minél többet újrateremteni és életvitelszerűen megjeleníteni a X-XI. század tárgyi és szellemi világából. Egy Szent István-kori települést létrehozva, megépítették az élő skanzenként működő Emese Parkot: egy korabeli „ispánsági földvárat” és a hozzá tartozó falu házait, valamint a park taván több történelmi hajót rekonstruáltak.

A múzeumfalu kereteit kibővítve, összefogtak a Kincses Kolozsvár Egyesülettel egy közösen szervezett dunai hajóút érdekében, amelyen a történelmi Magyarország, a Kárpát-medencei magyarság köréből származó főiskolás és egyetemista diákok vesznek részt.

Két történelmi hajórekonstrukción vágnak neki a több száz kilométeres evezésnek a mosoni Duna-ág közepétől a Csepel-sziget közepéig. Egy 7 méter hosszú, négy pár evezős XI. századi hajón (Toportyán) és egy 12 méter hosszú hét pár evezős középkori folyami bárkán (Vörös Kutya) hajóznak együtt a program résztvevői: kézművesek, népzenészek, pedagógusok az Emese Park képviseletében és egyetemisták az anyaországból, valamint a Kárpát-haza elszakított területeiről. Az egyetemisták a Szegedi Tudományegyetem, a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és az ELTE BTK diákjai.

A húsz fiatal a felsőoktatásban tanuló magyar diákok azon részét képviseli, akik nyitott érdeklődéssel, tettvággyal és felelősen tekintenek kulturális közkincsünkre, történelmi és néprajzi hagyatékunkra.

A projekt elsődleges célja a programban résztvevő diákok ismeretanyagának bővítése. Olyan, szemléletmód-formáló erővel bíró, komplex közösségi élményt szeretnénk biztosítani a számukra, amely közvetlen, pozitív tapasztalatként rögzíti:

  • az összmagyarsághoz tartozást, a közös kulturális, történelmi és néprajzi gyökereket;
  • a megismerés és a jobbítás iránti elkötelezettséget, a közös ügyért való tenni akarás igényét;
  • az empátiás készséget, valamint a cselekvő közösségben való gondolkodást.

Az út során napi rutinként követik egymást a part menti nevezetességek, a vonatkozó történelmi, helytörténeti, néprajzi érdekességek megismerése, a közös ételkészítések és táborállítások, az esti tábortüzeknél való beszélgetések, zenélések, daltanulások. A hajóút záró programjaként az együtt hajózó fiatalok korhű viseletekbe öltözve, animátorokként vesznek részt a Kolozsvári Magyar Napok programjaiban, ahol az érdeklődő közönség a hajóút egyik hajóját is kipróbálhatja a Kolozsvári csónakázó tavon.

A túráról készülő napi összefoglalókat és a rendszeresen frissülő fotótárat a Kolozsvári Magyar Napok facebook oldalán követhetik az érdeklődők.

A szervező Emese Park és a Kincses Kolozsvár Egyesület nevében ezúton is köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT megtisztelő pénzügyi támogatását, továbbá Tank György kiváló grafikáját, amely a kezdeményezés emblémájának alapjául szolgált!

A Kincses Kolozsvár Egyesület sajtóközleménye