A budapesti Városligetben található múzeumunk a szentpétervári és berlini állandó országos szakmúzeum mellett harmadikként létesült Európában. Látogatóinkat 1897. szeptember 12. óta fogadjuk, akik létszáma a kezdeti évi pár ezerről napjainkra a különböző rendezvények vonzerejének is köszönhetően több százezerre nőtt.
Az Alpár Ignác tervezte épület a Hunyad vármegyei Vajdahunyadon álló, Mikszáth Kálmán által „a várak királyának nevezett” épületegyüttesről kapta a Vajdahunyadvár elnevezést, mellyel Budapest lakosai illették először. A múzeumunknak otthont adó épületet 1991-ben nyilvánították műemlékké.
]]>Mire képes a víz ereje? Hogyan működik a láncos kút vagy az archimedesi csavar? Hogyan védekeztek az árvizek ellen egykor és napjainkban? Hány lépés a Duna hossza? A Duna Múzeum állandó kiállítása 2001 óta hívja látogatóit a víz varázslatos világának felfedezésére.
Interaktív, családbarát tárlatunkon bemutatjuk a hazai víztörténet jelentős eseményeit és alakjait, az ember és a természeti környezet viszonyának folyamatos változását. A pancsoló teremben a víz fizikai és kémiai tulajdonságai kísérletekkel, tapasztalati úton ismerhetők meg, a térképteremben pedig a régi, történeti térképek mellett egy Magyarországot ábrázoló, nagyméretű űrfelvételt is találnak a látogatók. Az árvizekről, a folyószabályozásról és a csatornázásról tárgyak és filmek mesélnek.
Időszaki kiállítóterünkben esztergomi és környékbeli képzőművészek tárlatait tekinthetik meg látogatóink. A víz világnapjához és más jeles alkalmakhoz kapcsolódva víz- és technikatörténeti szakmai kiállításokat is rendezünk.
]]>A Csíki Székely Múzeum helyi önkormányzati fenntartású közgyűjtemény, Hargita megye legnagyobb múzeuma. Elsődleges feladatának tekinti a Csíki-medence kulturális örökségének feltárását, őrzését, feldolgozását és bemutatását.
]]>