Deák Bill Gyula és Hobo közös koncertje – 8. kolozsvári magyar napok

Deák Bill Gyula és Hobo közös koncertje

Deák Bill Gyula és Hobo Kolozsváron állnak újra egy színpadra

A magyar blues két legendás „atyja”, a Kossuth-díjas magyar bluesénekes–dalszerző, Földes László „Hobo” és a blueskirályként emlegetett, fekete hangú Deák Bill Gyula barátsága évtizedekre nyúlik vissza, ennek ellenére ritkán láthatjuk, illetve hallhatjuk egy színpadon együtt zenélni őket. A Hobo Blues Band (HBB) rock és blues zenekar hőskorában, 1979–1985 között váltak a blueszenei élet markáns képviselőivé, de miután 1985-ben Bill Kapitány kilépett a zenekarból, legfeljebb egymás meghívottjaként léptek újra együtt színpadra 2011 februárjáig, a HBB végleges feloszlásáig.

A Hobo Blues Band eleinte Rolling Stones-, Doors-, Jimmy Hendrix- és Cream- földolgozásokat játszott a Földes László által magyarba átültetett szövegekkel, majd elkészültek az első saját dalok is. A hangzóanyagok sorából kiemelkedik a magyar könnyűzene történetének fontos kiadványa, egy koncepciózus duplaalbum, mely 1984-ben Vadászat címmel vonult be a hazai rocktörténetbe, de a korszakzáró-rendszerváltó Tábortűz is kultúrtörténeti jelentőséggel bír.

A több mint három évtized során a Hobo Blues Band több mint 3000 koncertet adott, 22 albuma jelent meg és közel harminc kiváló zenész fordult meg soraiban – a teljesség igénye nélkül Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Závodi János, Solti János, vagy a korán eltávozott Fuchs László és Tomsits Rudolf.

„Csinálom a dolgom, én a hétköznapok embere, csavargó vagyok” – mondta magáról az ars poeticájához illő művésznevet választó Hobo, aki eleinte szövegíróként, filmszereplőként és hobbizenészként mutatkozott be. Több területen is kibontakoztatta a beat érzésével átitatott művészeti tevékenységét, amit a kommunista kultúrpolitika többnyire tűrt vagy tiltott, de soha nem támogatott. 21 album, 14 filmszerep, 8 színházi szerep és 6 könyv jelentik munkásságának sarokköveit.

„A blues egy életforma, egy életérzés – magával ragad, és nem ereszt” – vallja Deák Bill Gyula, akit zenetanárai operaénekesi pályára szántak, de Billt a rock-, a blues- és a dzsesszmuzsika érdekelte. 1984-ben a Budapest Sportcsarnokban Chuck Berryvel közösen lépett fel, aki így vélekedett róla: „ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam”. Hobóval közösen hat albumot készített, és összesen hét szólóalbuma jelent meg.

A két blueszenész közös fellépése minden bizonnyal a nyolcadik Kolozsvári Magyar Napok legkülönlegesebb koncertje lesz.