Házirend – 9. kolozsvári magyar napok

Házirend

Vigyázzunk egymásra a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt!

A Kolozsvári Magyar Napok kilenc év alatt a Kárpát-medencei magyar közösségünk egyik legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát. Ezt igazolják az elmúlt évek részvételi adatai és az a sok pozitív visszajelzés is, amit a résztvevőktől kaptunk. Közösségünk méltán érdemelte ki az általános elismerést példaértékű, civilizált magatartásával, az egybetartozás érzésének egymásra odafigyelő megélésével.

Ennek szellemében, illetve tekintettel arra, hogy a hét folyamán – főként a koncertek idején – várhatóan nagy tömeg gyűl majd össze a szabadtéri rendezvényeken, fontos, hogy TARTSUK TISZTELETBEN A BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEKET. Ez jelenti a garanciát arra, hogy rendezvényünket az elkövetkezőkben is meg tudjuk szervezni.

Vigyázzunk továbbra is egymásra, kiemelt módon pedig a rendezvényt látogató gyermekekre és az idősebbekre. Éppen ezért kérjük Önöket, olvassák el figyelmesen az alábbi, erre vonatkozó FELHÍVÁSUNKAT!

  • A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztethető tárgyat hozni.
  • Kérjük, kisgyermekkel, csecsemővel, illetve gyerekkocsival ne menjenek a tömeg sűrűjébe.
  • Javasoljuk, hogy ha kisgyermekkel érkeznek, tüntessék fel egy papiroson/kitűzőn a nevét, a szülők, rokonok telefonszámát, és helyezzék el azt a gyermek zsebében. Ha valaki eltűnt gyereket talál, kérjük, kísérje a Szent Mihály-plébánián működő gyermekparkolóba vagy az információs pontokhoz.
  • A zárógála idejére az idős, illetve mozgáskorlátozott vendégeink számára ülőhelyet tartunk fenn. Ezek elfoglalása érkezési sorrendben történik. A fiatalabbakat arra kérjük, ne foglalják el az ülőhelyeket, illetve adják át helyüket az idősebbeknek. Igény esetén az idősebbek hozhatnak magukkal ülőalkalmatosságot.
  • A rendezvény területére háziállatot behozni nem ajánlott. Amennyiben ez elkerülhetetlen, akkor a gazda szájkosárral, pórázon vagy ketrecben köteles tartani házi kedvencét, és gondoskodnia kell az állat higiéniájáról.
  • A szemetet csak az erre kijelölt helyekre dobjuk, beleértve a cigarettacsikkeket is.
  • A kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás – a hatályos törvények értelmében – a rendezvény területén szigorúan tilos!
  • Vigyázzunk a közterületen elhelyezett térelemekre, beleértve a Mátyás-szoborcsoportot is.
  • Kérjük, a talált tárgyakat az információs sátornál adják le! Az elveszett tárgyakat ugyanitt lehet megtalálni.
  • A rendezvény területén egészségügyi ellátó hely, rendőrség és számos információs pont áll vendégeink rendelkezésére. Bármilyen gond, provokáció esetén forduljon a helyszínen lévő rendvédelmi szervekhez vagy a szervezőkhöz. Kérjük, a rendbontást kerülve vegyen részt programjainkon.
  • A konténeres, folyóvizes WC-sort a Farkas utcai református lelkészi hivatal mellett, a Főtéren, a parkoló bejáratánál, a közvécé szomszédságban találják. Mobilvécék a Fogoly és a Vár (Fortăreței) utcák kereszteződésében, valamint a Király (I. C. Brătianu) utcában, a Művész mozi oldalánál találhatók majd.
  • Kérjük, hogy csak a kijelölt illemhelyeket használják.
  • Ha sérült, bajba jutott embert lát környezetében, kérjük, jelezze ezt a Főtér szélein található kiszolgáló pontoknál, illetve értesítse a helyszínen állomásozó mentőszolgálatokat.

Az elsősegélysátor a Farkas utcában működik – a Promedical Center jóvoltából.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük! Jó szórakozást kívánunk!

A szervezők fenntartják az esetleges műsorváltozás jogát.