2020-08-21

Bajnoki ügy: beszélgetés Miklós Andrea világbajnok futóval

A sportkedvelőket invitálták beszélgetésre a Romkert első eseményére csütörtökön. A program meghívottja a kolozsvári Miklós Andrea ifjúsági Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes futó, a beszélgetést Killyéni András és Boros Miklós vezették.

A házigazdák első körben arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatal sportolónak miként alakult át az élete a járvány miatt. Miklós Andrea elmondta: ez az időszak kizökkentette a megszokott mederből, nehéz volt tartani a megszokott tempót, de ennek ellenére is folyamatosan edzett, hogy formában tartsa magát. Megtudtuk: két hete Brüsszelben versenyzett, és fél év után nehéznek bizonyult újra a startvonalhoz állni, de a körülmények ellenére kielégítőnek tartja az elért eredményt.

Az atlétát az olimpiára való felkészülésről is kérdezték. Kifejtette: a felkészülési időszak hosszadalmas, türelem kell hozzá, rengeteg versenyen kell részt venni és mindig hosszú távon kell gondolkodni. Szakmai elemzést is hallhattunk: levetítették Andrea egyik versenyét, ahol az U20-as atlétikai Európa-bajnokságon a női 400 méteres síkfutáson ezüstérmet szerzett. Az Olaszországban megrendezett tornán a kolozsvári sportoló megdöntötte személyes rekordját 52,31-es idővel. Miklós Andrea elmondta: versenyhelyzetben kevés lehetőség adódik arra, hogy a versenyző megfigyelje a körülötte lévőket és az alapján döntse el, hogy mit kell tennie. Azt is megjegyezte, hogy ennek ellenére, ha a versenyző tisztában van a saját képességeivel, akkor akár meg is saccolhatja az eredményt. Hozzátette, edzőivel a versenyek után közösen szokták elemezni azt, amin lehet javítani, de inkább a pozitívumokra összpontosítanak.

Miklós Andreát arról is kérdezték, hogyan tudja egyeztetni a sportolói karrierjét és a tanulást. Az atléta elmondta, hogy az iskola befejeztével már realizálta, hogy nem fogja tudni egyeztetni az egyetemi tanulmányait és a sportot, ezért hétvégenként jár egyetemre, hogy a fennmaradó időt az edzésre és a felkészülésre szánhassa. Heti 6-7 alkalommal edz, napi két vagy két és fél órát, attól függően, milyen időszak van éppen. Edzője Kanizsay Magdolna és lánya, Kanizsay Lilla, az utóbbival az erőedzéseket végzi. Elmondta, az elkövetkezendő időszakban az olimpiára szeretne koncentrálni, és minél több versenyen részt venni. Ősszel Kolozsváron edzenek a csapatával, télen valószínűleg Portugáliába utaznak edzőtáborba.

Tompa Réka