2020.08.19 21:00 - 22:00
Főtér
Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány

Erdélyből Erdélybe – Pál István „Szalonna” és bandájának jubileumi koncertje erdélyi zenészekkel

Aki kicsit is rutinosabb magyarnapozó, annak biztosan nem kell bemutatni Pál István „Szalonnát”, Liszt Ferenc-díjas népzenészt és bandáját, hiszen nem egy alkalommal halhatta-láthatta már őket Kolozsvár közönsége. A tavalyi évben, rendezvényünk jubileumi kiadásakor, szintén a Főtéren láthattuk Szalonnát és bandáját – Ferenczi Györggyel és a Rackajammel közösen. Ugyanakkor szintén tavalyi rendezvényünk alkalmával örvendezhettek a neves népzenész művészetének, amikor a nyitógálán bemutatott Kolozsvári piactéren című előadásnak – melyet a Magyar Állami Népi Együttes adott elő – zenei vezetője volt.

Idén augusztus 19-én 21 órától Kolozsvár Főterén hallgathatjuk Szalonnát és bandáját, valamint a velük együtt fellépő erdélyi zenészeket.

Szalonna zenekarának tagjai a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai, Pál István pedig az együttes művészeti vezetője is. A számos díjjal és elismeréssel kitüntetett zenészek a Kárpát-medence leggyönyörűbb muzsikáit játszák majd el. Ez egyben azt is jelzi, hogy munkásságuk vonatkozásában fontosnak tartják a magyar népi hagyományok megőrzését, s ebből az indíttatásból néhány évvel ezelőtt megalapították a kárpátaljai népzenei képzést is. A zenekar rendszeres résztvevője Magyarország legjelentősebb fesztiváljainak. Emellett az elmúlt években felléptek Magyarország legnagyobb hangversenytermeiben, más európai országokban és a tengerentúlon is. Játszottak többek között az Egyesült Királyságban, Görögországban, Ukrajnában, Indiában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Venezuelában is. 2006-ban a Magyar Köztársaság küldöttjeiként részt vettek az Egyesült Királyság 1956-os díszünnepségén ‒ olyan kiváló művészek társaságában, mint az Oscar-díjas Jeremy Irons, Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, valamint a Grammy-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta. A műsor után személyesen gratulált nekik többek között Károly walesi herceg és Margaret Thatcher korábbi brit miniszterelnök. Mindezeknél fontosabb viszont az a szeretet, amellyel a zenekart fogadják a Kárpát-medence legkisebb falvaiban és a világ legnagyobb színpadain egyaránt.