Toronymuzsika a Transilvania Philharmonic Brass előadásában

A Kolozsvári Transilvania Állami Filharmonikus Zenekar rézfúvós-ötöse 2015-ben jött létre a zenekar néhány tagjának a kezdeményezésére, akik ez úton szerették volna előadóművészi tevékenységüket kiteljesíteni. A kvintett már kezdettől fogva arra törekedett, hogy igen színvonalas hangversenyekkel örvendeztesse meg a közönséget. Ennek érdekében stiláris szempontból is széles repertoárt alakított ki, amely a barokk zenétől a kortárs, XXI. századi művekig minden korszakot és irányzatot felölel, s amelyben a dzsessznek, valamint a filmzenének is helye van.
A kamarazenekart alkotó előadóművészek elsősorban zenekari zenészként váltak ismertté, hiszen számos rádiós és televíziós közvetítés alkalmával játszottak, lemezfelvételeket készítettek, illetve nemzetközi fesztiválokon és turnékon is részt vettek. Továbbá gyakorta működtek közre különféle zenekarokkal, amelyek közül a legjelentősebbek talán a Román Ifjúsági Zenekar (Orchestra Română de Tineret) és a Román Nemzeti Szimfonikus Zenekar (Orchestra Naţională Simfonică a României).
A rézfúvós-ötös az évek során állandó vendége volt Kolozsvár számos, hírneves kulturális eseményének; jelenlétével pedig a kamarazene sajátos, a rézfúvósokra jellemző interpretációját biztosította. A XIII. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a következő összetételben fog fellépni: Gabriel Gyarmati (trombita), Iosif Sătmărean (trombita), Gavril Cupșa (kürt), Leonard Neamţ-Gilovan (harsona) és Alexandru Corlan (tuba).

Megosztás:

Dátum

2022. aug. 13.

Időpont

10:25 - 10:45

Helyszín

Szent Mihály-templom
Piața Unirii, Cluj-Napoca 400015
Kategória

Főszervező

Szent Mihály plébánia

További szervezők

Kincses Kolozsvár Egyesület

Leave a Reply