Maier Orosz Judit képzőművész és senior úszó családjának gyűjteményéből összeállított kiállítás nyílt a 15. Kolozsvári Magyar Napok keretén belül.
Pénteken tartották az első tárlatmegnyitókat az idei Magyar Napokon. Este az Orosz Alapítvány és a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében Maier Orosz Judit családi képzőművészeti gyűjteményét mutatták be az Ars Sacra Claudiopolitana Kiállítótérben, amelyet szeptember 6-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.
„A műgyűjtés viszonylag intim műfaj, magán viseli alapítóinak személyes meggyőződését, de nem csak ettől személyes a kollekció. A gyűjteményben kiemelt helyet kaptak a családtagok alkotásai is, például a nagymama, a rajztanári diplomával is rendelkező Orosz Endréné Hüttner Ilona napraforgós csendélete, a család nőtagjainak portréja és nem utolsó sorban Orosz Judit diplomamunkája” – emelte ki beszédében a kurátor, Zakariás Ágota, hozzátéve: fontos mérföldkő a gyűjtemény történetében ez a kiállítás és az is, hogy a kolozsvári műkedvelő közönség is megtekintheti.
Maier Orosz Judit a megnyitón megosztotta az érdeklődőkkel, hogy elődei iránt érzett tisztelete és szeretete sugallta azt neki, hogy nem szabad ezt a gyűjteményt veszni hagyni. „A nagyszülői házban a mamutfogtól, a spirituszba tett viperáig és a kelta urnákig mindent meg lehetett találni. Nagyon nehéz időket éltek, két világégést, sokszor a szájuktól kellett elvonniuk a falatot ahhoz, hogy egy-egy kiszemelt tárgyat meg tudjanak szerezni” – árulta el családja szenvedélyével kapcsolatban a művésznő. Elhangzott: feltétlenül egészben akarta tartani a sokrétű anyagot, de szüksége volt egy lendületes fiatal kézre, aki segíteni tud neki a kitűzött feladatok megoldásában.
Orosz Maier Judit a tárlat kapcsán azt is elmondta, a képekben nemcsak a családja, hanem a város és Kolozsvár közösségének múltja is megelevenedik.
Gebe Zoltán