Kolozsvár, Erdély fővárosa, komoly kihívásokkal néz szembe a következő évtizedben, melyek megoldása összefogást és jól átgondolt stratégiákat igényel. A 15. Kolozsvári Magyar Napok keretében a Romániai Magyar Közgazdász Társaság szervezésében tartott kerekasztal-beszélgetés során szakértők vitatták meg a város fejlődésének kulcsterületeit.
A beszélgetésen jelen volt Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, Szász Levente, a Babeș—Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, Ambrus Ádám, ingatlanbefektető és Szélyes Levente, a Codespring Kft. tulajdonosa. A rendezvényt Kereszturi Zsolt, az RMKT Kolozsvár alelnöke moderálta.
A másfél órás eszmecsere során a résztvevők az ingatlanpiac, a közlekedés, az IT-szektor, az infrastrukturális beruházások, az egyetemi képzések és a munkaerőpiac helyzetét, valamint a demográfiai kihívásokat tekintették át.
Szélyes Levente az IT-szektor kihívásaira világított rá, különösen a munkaerőpiaci változásokra és a technológiai fejlesztések új irányaira, mint például a mesterséges intelligencia. Kiemelte, hogy a szektor stabil, de a jelenlegi helyzet inkább stagnálást mutat, ami az IT cégeket új stratégiák kidolgozására ösztönzi.
Ambrus Ádám a home office hatásait elemezte, melyek szerint a produktivitás csökkenésével kell számolni, ami az irodahelyiségek piacát is érinti. Szélyes Levente ehhez hozzátette, hogy a hibrid munkavégzés lehet a leghatékonyabb megoldás, különösen az új csapatok esetében.
Oláh Emese a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének szükségességéről beszélt, kiemelve a metró, a gyorsvasút és a körgyűrű fontosságát a város túlzsúfoltságának enyhítésére. Emellett a városvezetés rövidtávú tervei között szerepel az utcák felújítása és a közösségi közlekedés prioritása.
A lakhatási helyzet és az ingatlanpiac is a beszélgetés középpontjába került, különös tekintettel a fiatalok lakhatási lehetőségeire. Oláh Emese hangsúlyozta, hogy nemzetközi befektetések és EU-s források bevonásával lehetne javítani a fiatalok lakhatási esélyeit, mivel a jelenlegi programok nem működnek hatékonyan.
Szász Levente, a BBTE rektorhelyettese optimista volt Kolozsvár jövőjét illetően. Szerinte a város fejlődése és az egyetemi kutatások hozzájárulhatnak a kihívások megoldásához, és a tudományos közösség felelősségvállalása révén elősegíthető a város további fejlődése.
A beszélgetés során további fontos témák is terítékre kerültek, mint a diákok egyetemválasztása, a városi ipar helyzete és a demográfiai tendenciák. Az esemény végén minden résztvevő egyetértett abban, hogy Kolozsvár jövője a közös erőfeszítéseken és a hosszú távú stratégiákon múlik.
Mihály Kriszta