Augusztus 23-án, pénteken délelőtt mutatták be Visky András legújabb kötetét, A test történetei című, 5 drámát tartalmazó POKET zsebkönyvet. A REFO udvar reggeli kávéillatában Dávid István beszélgetett a szerzővel.
Visky András már a beszélgetés elején poénkodott a kötet műfajának visszásságán, szerinte ugyanis „drámát csak az olvas könyvben, aki őrült, vagy akinek muszáj”. Elárulta ugyanakkor, hogy a kötetbe került mind az öt drámát játszották már színpadon, az egyik esetében pedig éppen a színpadra vitel döbbentette rá a szerzőt arra, hogy a történet hiányos (a kötetben már az új jelenettel kiegészített, teljes változatát olvashatjuk).
A kötet négy nődrámából és egy Caravaggióról szóló „bónuszból” áll. A szerző elmondása szerint a szövegek egy része terápiás írásként is felfogható, igyekszik ugyanis minden évben adni magának kétszer (általában az adventi időszakban és a nagyhéten) egy-egy hetet, ami alatt „kiszakad a világból”, zavartalanul beleolvassa magát emberi sorsokba, és előzetes elvárások vagy megrendelők nélkül ír. A drámákat a valóságkeresés, egy új nyelv által újat teremtés vágya kapcsolja össze. Visky szerint soha nem szabad abszolút valóságban, abszolutizált nyelvben gondolkozni, az emberi élet határhelyzeteit és az igazi megértést pont az tudja elhozni, ha sikerül kiszakadnunk a ránkerőszakolt valóságból.
A kötet nőinek sikerül megalkotniuk a saját valóságukat. A közismert, mára egyértelműen szentként számontartott Teréz (anya) az oktató szerzetesrendből kilépve, lelki mélységeket és a kételkedés útját bejárva találta meg saját hitét és alapította meg saját rendjét. Artemisia Gentileschi, a 17. századi festő, akit saját apjának legjobb barátja erőszakolt meg, nem csak a történelem első nője, aki pert nyert az erőszaktevővel szemben (új diskurzust, nyelvet hoz létre), de képeiben is végigkövethető lelki utat járt be amíg sikerült megtalálnia, hogy hogyan ábrázolja a vele történteket. Éva, a mélyszegénységben élő magyar örömlány már-már bárgyúnak mondható emberszeretettel tekint a világba, azt az örömöt keresi, amit gyerekkorától módszeresen ütlegeltek ki belőle. Lina, a táncosnő, aki egy balesetben mindkét lábát elvesztette, a bocsánatkérés nyelvét és a megbocsátás valóságát igyekszik megtalálni.
A négy dráma arra világít rá, hogy a valóság nemcsak bonyolult, hanem sokszor érthetetlen is (akár olvasóként, nézőként is). Dávid István szavaival élve, az ember annyit tehet, hogy igyekszik a fényt választani, és saját valóságot létrehozni.
Visky András könyvét a Kolozsvári Magyar Napok alatt a REFO udvar (Herepei-ház, Farkas utca 23. szám) könyvsátrában illetve a Koinónia Kiadó Színház utcai sátrában lehet beszerezni.
Balázs Hanna Imola