A grafikai alkotás tízparancsolatát ismerhették meg a magyarnapozók szombat délután. Könczey Elemér a délutáni program során kitért azokra a hatásokra, amelyek vizuális szempontból naponta érik a társadalmat és gyakran negatív irányba viszik gondolkozásunkat.
Az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb Kolozsváron alkotó, székelyudvarhelyi születésű grafikusa, Könczey Elemér tartott előadást a Magyar Napok keretén belül. A szombati, Helikon-sátor mellett szervezett program interaktív volt, a résztvevők különböző rajzolós feladatokat is kaptak.
A munka elkezdésével kapcsolatban a szakember kiemelte, csak akkor érdemes nekifogni valami megrajzolásának, hogyha a készítő maga előtt látja a képet. Emellett ügyelni kell a torzítások és a vizuális túlzások elkerülésére is, napjainkban egyre inkább a kevesebb néha több elv dominál.
Előadásának egyik fő gondolata az volt, hogy életünket ma már több mint nyolcvan százalékban a vizuális ingerek határozzák meg. Kritikusan szemléli ugyanakkor azt a folyamatot, ami az információfogyasztás terén zajlik. Szerinte azzal, hogy a könyvek társadalmi szerepe csökkent és az okostelefont a pergamenhez hasonló módon olvassuk, visszafelé fejlődünk. Úgy véli, a vizuális manipuláció jelentősen befolyásolja mindennapi életünket, a reklámokban például a kellemes színvilág számunkra előnytelen dolgokat is jó fényben tud feltüntetni. Hozzátette, ez a manipuláció nem minden esetben káros ránk nézve, de nem lehetünk immunisak rá. Hangsúlyozta: az alapszabályokat mindenkinek meg kell tanulnia, aki grafikusként szeretne dolgozni, ugyanakkor tudni kell megszegni is ezeket, mert az innovációhoz a szokásostól való eltérésre van szükség.
Gebe Zoltán