Idén hatodik alkalommal rajtolt el a KMN-Donaton Terepfutóverseny augusztus 24-én 10 órától, 540 résztvevővel. Az eseménynek ismételten a törökvágási Kolozsvári Falumúzeum és a Hója-erdő adott otthont.

Idén új távval bővült a megmérettetések sora, félmaratoni – 21 kilométeres – próbán is bizonyíthattak a bátor jelentkezők, az eddigi 1, 5 és 10 km mellett, és tizenegy kategóriában.

A jelentkezőknek a nagy napon rajtcsomagot, mikrocsipes rajtszámot, a frissítőpontoknál vizet, gyümölcsöt, müzliszeletet biztosítottak, a befutók teljesítményét pedig éremmel jutalmazták.

A legenda szerint, közel négyszáz évvel ezelőtt, a Hója erdő területén (a KMN-Donaton Terepfutóverseny mai helyszínén) legeltetett Dónát, aki egy éjszaka észrevette a Törökvágásnál Kolozsvár ellen vonuló török sereget. Mint ókori hírnök, minden erejét megfeszítve rohant a város fele, bezörgetett a Monostor-kapun, majd egyenest a városházán kötött ki, ahol – miután közölte az információt – összeesett, és meghalt. Neki köszönhető, hogy azon az éjjelen Kolozsvár megmenekült, és idén is rá emlékezhettünk.

A KMN-Donaton Futóverseny eredményeit az alábbi linken lehet megtekinteni: https://my-run.ro/donaton-2024-rezultate/

Benkő Boróka