Kemény Henrik Kossuth-díjas magyar bábművész, érdemes és kiváló művész emlékét őrizve találkozhattak a kíváncsi érdeklődők a Vitéz László bábjáték-automatával.
A Kolozsvári Magyar Napok keretein belül négy napon át, 11 órától egészen 17 óráig üzemelt a Vitéz László bábjáték-automata a Romkertben. Bodnár Zoltán bábművész előadásában a programra látogató gyerekek nem szenvedtek hiányt jókedvben.
Vitéz László figuráját már sokan ismerhetik, hiszen hagyományának őrzését a Kemény-család három generáción keresztül aktívan fenntartja. A család művészei huszonöt Vitéz László játékot állítottak színpadra, amelyet több évadon keresztül játszottak. A megannyi színházi előadás mellet számos televíziós közvetítés is gyarapította Vitéz László emlékét. Bodnár Zoltán elmondása szerint az automata ötlete huszonöt évvel ezelőtt fogant meg. A művész kollegája, barátja Gazdag László már akkor abban gondolkodott, hogyan kelthetne életre egy bábjátékot, amely amellett, hogy szórakoztató, magas művészeti alkotást is képes magában hordozni. A Kolibri Színház szabadtéri fesztiválján debütált az akkor már bábjáték-automata néven futó projekt, amelyet Kemény Henrik halála után a művész tiszteletére Vitéz László bábjáték-automatára kereszteltek.
A Romkert nem is lehetne alkalmasabb helyszín számára, hiszen amellett, hogy Kolozsvár legszebb utcájában nézhették a gyerekek az előadásokat, számos más szabadtéri program is szolgálta a lelkes fiatalokat. A kultúra találkoztatása a fiatalokkal nemes és fontos célkitűzés a mai világban, főleg akkor, ha ezt személyes indíttatás is kíséri. Az bábművészet fontosságáról valló Bodnár Zoltán elmondta, hogy a mai világ felgyorsulása, elektronikai átalakulása miatt a gyerekek kevésbé találkoznak olyan élő játékokkal, amelyek a korai bábművészet alappillérei voltak. Amellett, hogy Kemény Henrik emlékét fenntartja a bábjáték-sorozat, számos gyermek találkozhat a műfajjal.
Kasler Viktor