A tavasszal megjelent Erdélyi Szép Szó 2024 című szépirodalmi próza-, vers- és esszékötetet mutatták be az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) szervezésében a Bulgakov Irodalmi Kávéházban a 15. Kolozsvári Magyar Napok szombati napján. A felolvasással egybekötött kötetbemutatót Lövétei Lázár László moderálta.
A Kolozsvári Magyar Napokon évek óta jelenlévő E-MIL már számos programot szervezett. Minden évben különféle felolvasásokkal, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozóval gazdagítják a Magyar Napok programsorozatát.
Idén is bemutatásra került az Erdélyi Szép Szó 2024 című antológia. A kötetben hatvannyolc szerző versét, prózáját, esszéjét lehet olvasni. Az antológia szerkesztője, Lövétei Lázár László huszonnégy Kárpát-medencei kiadványból (pl. Látó, Székelyföld) válogatta a szövegeket, ez pedig egyfajta keresztmetszetét adja az Erdélyben íródó kortárs magyar irodalomnak.
Idén többnyire olyan szerzők írásait lehet olvasni, akik Kolozsváron élnek, vagy Kolozsvárról származnak. A hatvannyolc szerzőből tizenkilenc nő, és ugyancsak tizenkilenc szerző negyven év alatti.
Az eseményen felolvasott Mărcuțiu-Rácz Dóra, László Noémi, Sánta Miriám, Varga László Edgár, Szántai János, André Ferenc, Tompa Gábor és Fekete Vince. A szerzők egytől egyig azokat a szövegeket olvasták fel, amelyeket Lövétei Lázár László választott.
Mihály Kriszta