Érdekes előadáson vehettek részt az érdeklődők augusztus 22-én a Bánffy Miklós Operastúdióban. Marina Eszterrel, a budapesti Szépművészeti Múzeum művészettörténészével poros utakra tévedtünk, hogy betekintést nyerjünk az egyik legnagyobb festőnk, Munkácsy Mihály munkásságába.

Honnan is kezdhetnénk egy ilyen előadást, mint magától a festőtől, pontosabban az 1881-ben készült önarcképétől. Az 1844-ben született festő ekkor már egy érett férfi, már megfestette a Krisztus-trilógiáját, éppen ezért „nagyon szuggesztív tekintettel ábrázolta magát, nagypolgári viseletben”. No, de az élete nem volt mindig olyan fényes, a testvéreivel együtt árván nőtt fel, elkerülve anyai nagybátyjához, aki egyáltalán nem volt jó apafigura, nem tartotta a kis Munkácsyt éles eszűnek, ezért szakmát taníttatott vele: asztalosinasságot. Naplójában leírta, hogy hosszú hónapok teltek el úgy, hogy nem evett mást csak zsíros kenyeret hagymával. Szervezete legyengült, így hazatért lábadozni, és találkozott egy vándorfestővel, Szamosi Elekkel, aki rögtön a festői pályára bíztatta azok után, hogy látta betegágyban készült rajzait. Így indult el tehát a kis Munkácsy az útján, amely során a festői realizmus atyja lett.

Minderre az „Ásító inas” című festménye egy tökéletes példa, hiszen a reggel ébredező kisember pillanatát ragadja meg. Megtudtuk, hogy elkezdi a paraszti réteget, a hétköznapi hősöket vászonra vinni, amelynek akkor politikai, sőt, történelmi oka is volt. Azt is megtudtuk, hogy az 1870-ben elkészült „Siralomház”- festménye alakította meg kultuszát, és Párizsig repítette őt.

Aki látott már élőben Munkácsy-festményt, akár a Krisztus-trilógiát Debrecenben, az észre veheti, hogy rendkívül sötétek bizonyos részei. Megtudtuk, hogy ennek az alapozóanyag az oka, amelyet főleg az 1800-as évek elején használtak. Az aszfaltból, lenolajból és gumiarábikumból készült anyag szép, sötét alapot biztosított a festményeknek, amely elősegítette az olajszínek élénkségét, viszont idővel kémiai reakcióba lépett velük. Az ilyen technikával készült alkotások mára már, akármennyire is próbálják lassítani a folyamatot, elsötétültek, és idővel teljesen el fognak tűnni.

Munkácsy tudatosan kísérletezett a fény-árnyék technikájával, amely előrevetíti az impresszionizmust, annak ellenére, hogy ő mindig is realista festő volt – hangsúlyozta Marina Eszter. Ezt a vizsgálatot nagyon szépen észre lehet venni a „Rőzsehordó” című festményén.

A „Krisztus Pilátus előtt”, a „Golgota” talán a legismertebb, és leglélegzetelállítóbb alkotás munkái közül. Modelljeiről fotográfiákat készített, és annak alapján dolgozott. Munkácsy elhivatottságát és szenvedélyét az is bizonyítja, hogy miután a Golgota Krisztusához modellt álló férfi megsérült, ő maga állt fel a keresztre, így lett saját maga festményének modellje.

Benkő Boróka