A Kolozsvári Magyar Napok utolsó napján, délelőtt a Kincses Kolozsvár és a Kolozsvári Rádió szervezésében a már jól ismert Tetőterasz rádiós interjún Rostás-Péter István beszélgetett Bodor Ádám kolozsvári íróval, a Bánffy Miklós Operastúdió nagytermében.

Rendhagyó módon Bodor Ádám idén már harmadjára van Kolozsváron. Ennek ellenére elmondta, hogy valójában nincs rutinja a közszereplésben – lehet, épp emiatt ritkán hívják meg ilyen előadásokra –, de elvárások nélkül érkezik mindegyik alkalomra. Ezután az emigrálásra terelődött a szó: 44 évvel ezelőtt Bodor Ádám tudta, hogy mit hagy itt tartalmilag és érzelmileg, illetve hogy mi vár rá az anyaországban. A zenéhez való kapcsolatról is kérdezték az írót; szóba került ifj. Márkos Albert és Bodor Ádám közös munkája is. A regények fordításairól is beszélgettek. Bodor Ádám kiemelte, hogy nehéz fordítani, és úgy gondolja, általában megfigyeli azokat a részleteket, amelyek a fordításból elszállnak, de az eredetiben ott vannak. Hozzátette, hogy az okosok nem tudnak hosszú ideig koncentrálni, mert szerteáll a gondolatuk, és a környezetüket is így látják. Bodor Ádám román és német nyelven is el tudja olvasni a saját szövegeinek fordításait. Arra a kérdésre, hogy mit jelentenek számára a díjak, Bodor Ádám azt felelte, hogy ennyi elvárása minden írónak van: visszajelzéseket kapni a társadalom és az írói szakma részéről. Nagyjából minden díjat megkapott már a szakmában, de számára nem ez volt a lényeg. Beismerte, hogy nem volt könnyű ember, sokszor kívülállónak tekintették, de ez nem érdekelte őt, mert nem akart megfelelni egyetlen ízlésnek vagy elvárásnak sem. Amikor írni kezdett, a saját elvárásainak és a művészi elképzeléseinek igyekezett megfelelni. Nem tekintett senkit ihletnek a magyar irodalom felmenői között, és lelki rokonságot sem érzett senkivel, viszont tiszteletet rengeteg író iránt érzett. Bodor Ádám még kolozsvári barátságokról, korzózó társaságokról, a másoló-fordító irodai nyomasztó élményekről és a kommunizmusban átélt láthatatlan szorításról is szót ejtett, valamint arról a periódusról is, amikor az alkohol többet ért a diazepamnál, mert segített kilépni, és egy túlélési eszköz volt, amibe sokan bele is haltak. Az író a természet, a túrázás fontosságáról is beszélt, megemlítve, hogy kedvenc helye Dél-Tirol. Bodor Ádám a jövőbeli terveiről nem árult el semmit, de akkor sem mondott volna semmit, ha lennének tervei.

Mihály Kriszta