Hivatalosan is megkezdődtek Kolozsvár magyar napjai |
 A hétfőn, augusztus 19-én megtartott nyitógálával hivatalosan is kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Napok negyedik kiadása. Az eseményre nagyon sokan kíváncsiak voltak, zsúfolásig megtelt a Magyar Opera nagyterme.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője és ötletgazdája, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke beszédében kiemelte, Kolozsvár annak ellenére fiatalos város, hogy 687 éves. Gergely megjegyezte: a Kolozsvári Magyar Napok olyan hely, ahol az egymást bíráló politikusok néha találkoznak, majd arra kérte a közönséget és a jelen levő politikusokat, hogy közösen húzzák meg a színház előcsarnokában felállított harangot, utalva a gálaműsor kezdetén felolvasott Bálint Tibor-szövegre (Egyszer én is harangoztam).
|
Bővebben...
|
Életre keltett hely: kiállítás a New York szállóban |
 Mi mindent lehet kihozni az évek óta lakatlan, kissé romos, egykor előkelőségekkel teli épületből? – erre kaptunk választ a hétfő délutáni, rendkívüli érdeklődésnek örvendő vizuális művészeti kiállítás megnyitóján. A New York, New York!, avagy ki jön velem szobára című tárlat tizenegy alkotó munkáit tárja az érdeklődők elé a híres New York szálló épületében.
Szántai János író nyitotta meg a tárlatot,az erre az alkalomra készült írásával, amelyben röviden összefoglalta a szálloda történetét. A tizenegy kiállítás tizenegy szobába van beköltözve a valamikori hotel első emeletén.
|
Bővebben...
|
Beavatás az argentin tangó világába - ingyenes tánckurzus kezdőknek |

Kolozsvári Tangó Társulat (Compania de Tango Cluj - Horia Pop & Ioana Lascu) ingyenes tánc kurzust szervez kezdőknek a Kolozsvari Magyar Napok alatt:
Beavatás az argentin tangó világába - oktatók Szeghalmi Endre és Csontos Katalin.
Helyszín: Farkas utcai színpad Dátum: augusztus 24. 2013, 14:00 -15:30 A tanfolyam magyar és román nyelven lesz megtartva.
|
Bővebben...
|
Első napi összefoglaló a Magyar Napokról |
Kolozsvár képekben – emlékek a 19. századból
Veress Ferenc 1859-ben megjelent fotóalbumának tárlatát nyitották meg, hétfőn, a PhotoART Galériában. A valamikori tájak, régi épületek megörökítéseit Asztalos Lajos helytörténész ismertette. A várostörténeti értékeket őrző képekhez a felszólaló rövid magyarázatokat, történeteket fűzött. Az ismert helyek, látképek érdekes változásokon mentek át, így a szemlélő párhuzamot vonhatott a múlt és a jelen között.
|
Bővebben...
|
Talpra magyar! – tárlatvezetésen jártunk a Szépművészetiben |
 Thorma János és pályatársai, tanítványai a címe a kiállításnak, amely közel 140 köz- és magángyűjteményben őrzött nagybányai műalkotást, ezek által pedig az erdélyi képzőművészet szerteágazó útját mutatja be. A tárlat célja Thorma életművének újraértelmezése, valamint annak a társadalmi-művészeti légkörnek a felidézése, amely egy precedens nélküli interkulturális jelentőséget teremtett az erdélyi térségben.
|
Bővebben...
|
 10.00-19.00 Toronylátogatás – bejelentkezés a főtéri infóstandnál.- így kezdődik minden napnak a programleosztása a Kolozsvári Magyar Napok programfüzetében, hétfőtől vasárnapig.
Ha a kedves látogató úgy dönt, hogy 5 lej ellenében elindul a torony lépcsőin fölfele, bizony helyesen teszi azt. Azontúl, hogy az ódon lépcsőfokok kellemesen megdolgoztatják az izmokat, érdekes élmény is a magasba vezető út. Különös hangulata van a toronybelsőnek.
|
Bővebben...
|
697. születésnapján Kolozsvár még mindig friss és fiatalos. Gazdag történelmi múltja a belváros utcáinak hangulatára is rányomja a bélyegét. A Kolozsvári Magyar Napok alatt minden nap városnéző séták indulnak, amelyeken az érdeklődők megismerhetik a kincses város középkori, reneszánsz, barokk és szecessziós építészeti örökségét.
|
Bővebben...
|
A Nulladik nappal megkezdődtek a 4. Kolozsvári Magyar Napok |

Kiállítás Deák József emlékére
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Fotóklubja Múló idők címmel nyitotta meg fotókiállítását vasárnap délelőtt a Pata utcai református templom Fehér Galériájában. A tárlatot Ferenczy Miklós, református lelkipásztor és Kalló Márta, az Edélyi Kárpát Egyesület tagja mutatták be a 4. Kolozsvári Magyar Napok nyitómozzanataként. Az eseményt Jánky Mária művésznő éneke zárta, amelyet Demeter Vincze András orgonán kísért.
|
Bővebben...
|
Megkérdeztük: Mitől kincses Kolozsvár? |
 A város kincsei, a Te kincseid, és minden, ami Kolozsvár: gyors közvélemény-kutatás keretében kerestünk választ arra a kérdésre, hogy mitől kincses Kolozsvár? Szerintetek?
|
Bővebben...
|
A Transylvanian Art Group csoport képzőművészeti kiállítása |
 A közelmúltban létrehozott Transylvanian Art Group (TAG) tíz fiatal tehetséges művész közös akaratából jött létre. A csoportot a különböző alkotói attitűd, a képzőművészetről vallott, sokszor teljesen eltérő felfogás, a kifejezés és fogalmazás sokszínűsége, a tematikai választások és a technikai megoldások széles spektruma jellemzi. Expresszív olajak, grafikai remekek, a gesztusfestészet, a nonfiguráció sajátos ötvözete, nagy érzékenységgel megfestett textilek láthatók a kiállításaikon.
|
Bővebben...
|
Afterpartysorozat a New York Arénában |

Új programmal gazdagodik a Kolozsvári Magyar Napok kínálata, hiszen vadiúj afterparty szolgáltatás indul azok számára, akik a nagyszínpados koncertek után nem a sietős hazamenést választják. Az Éjjel is forrr a város Afterparty-sorozatot idén a főtéri nagyszínpadtól pár lépésre eső New York Arénában keressétek. Ide várjuk mindazokat, akik szívesen eltöltenének még egy-két extra órát a városközpontban, és azokat, akik a bulit tolnák hajnalig.
|
Bővebben...
|
Lapozzatok bele a 4. Kolozsvári Magyar Napok programfüzetébe |
Végre elkészült a 4. Kolozsvári Magyar Napok programfüzete. A képre kattintva ti is megtekinthetitek, reméljük mindenki talál kedvére való programot. A rendezvények helyszínein, illetve az Infópontoknál nyomtatásban is megtaláljátok.
|
BÁV: Feladatunknak tekintjük a magyar kultúra támogatását |

A BÁV Zrt. az egyik fő támogatója a Kolozsvári Magyar Napoknak. Ennek kapcsán szándékaikról, céljaikról és terveikről kérdeztük a cég vezérigazgatóját, dr. Kulcsár Krisztiánt.
- A BÁV jól ismert márkanév Magyarországon, hosszú idő óta meghatározó szerepet tölt be a záloghitelezésben és a műkereskedelemben.
- A BÁV a legrégebbi, jogfolytonosan működő magyar vállalkozás. Éppen a napokban ünnepli fennállásának 240. évfordulóját: Mária Terézia 1773. augusztus 23-án írta alá az alapító okiratunkat, amelyet máig féltve őrzünk. Egyedülálló hagyományainkra büszkék vagyunk, ahogy arra is, hogy cégünk az elmúlt csaknem két és fél évszázad viharait sikeresen átvészelve mind a mai napig eredményesen működő, piacvezető vállalat. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy tevékenységét a kezdetektől fogva az ügyfelek igényeihez való alkalmazkodás, a megbízhatóság és a széles körben elismert szakértelem jellemezte.
|
Bővebben...
|
|
|