Házirend

Az idei Kolozsvári Magyar Napok azonban sok tekintetben eltér a megszokottaktól, hiszen a koronavírus-járvány terjedése miatt, a hatósági előírásokkal összhangban, szigorú óvintézkedéseket vezettünk be, valamint elmaradnak a korábban hagyományosnak számító tömegrendezvények. Az új, érvényben lévő szabályok a résztvevők biztonságát hivatottak szavatolni, ezért arra kérjük Önöket, hogy olvassák el figyelmesen az alábbi házirendet és maradéktalanul tartsák be az abban foglaltakat!

  • A mindennapi élet egyéb területeihez hasonlóan, az idei Magyar Napok rendezvényein is kötelező lesz a védőmaszk viselése.

  • A programokra ellátogató érdeklődőknek érkezésük után kötelező lázmérésen kell részt venniük, valamint fertőtleníteniük kell a kezüket.
  • Az idei Kolozsvári Magyar Napokn programjain a részvételt előzetes regisztrációhoz kötjük. A résztvevőknek ingyenes, névre szóló belépőt kell váltaniuk online (az erre a célra megjelölt internetes felületen) vagy személyesen a jegypénztár(ak)nál, néhány program esetében emailes regisztráció szükséges.

  • Az érdeklődők torlódását, valamint az egészségügyi szempontból kockázatos tömeg kialakulását elkerülendő, arra kérjük a résztvevőket, hogy az egyes programokra csak az azokra érvényes belépőjeggyel látogassanak el.
  • A programok végén a résztvevők kötelesek elhagyni a rendezvények helyszínét azért, hogy a szervezők fertőtleníthessék a rendezvény területét.
  • A programok helyszínén nem lehet ingyenes belépőt kiváltani. A már lefoglalt ‒ illetőleg a még rendelkezésre álló, szabad ‒ helyek száma folyamatosan nyomon követhető lesz a honlapon.
  • Az eseményeken a jogszabályban előírtak értelmében megfelelő számú – és egymástól a megkövetelt távolságra elhelyezett – ülőhelyet biztosítunk a résztvevőknek.
  • A mozgáskorlátozott személyek számára külön ülőhelyeket tartunk fenn a Főtéren.
  • A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztethető tárgyat hozni.
  • A rendezvény területére háziállatot behozni nem ajánlott. Amennyiben ez elkerülhetetlen, akkor a gazda szájkosárral, pórázon vagy ketrecben köteles tartani házi kedvencét, és gondoskodnia kell az állat higiéniájáról.
  • A szemetet csak az erre kijelölt helyekre dobjuk.
  • A rendezvény területén a dohányzás tilos!
  • Vigyázzunk a közterületen elhelyezett térelemekre, beleértve a Mátyás-szoborcsoportot is.
  • Kérjük, a talált tárgyakat az információs standnál adják le! Az elveszett tárgyakat ugyanitt lehet megtalálni.
  • A rendezvény területén egészségügyi ellátó hely, rendőrség és információs pont áll vendégeink rendelkezésére. Bármilyen gond, provokáció esetén forduljon a helyszínen lévő rendvédelmi szervekhez vagy a szervezőkhöz. Kérjük, a rendbontást kerülve vegyen részt programjainkon.
    Kérjük, hogy csak a kijelölt illemhelyeket használják.
  • Ha sérült, bajba jutott embert lát környezetében, kérjük, jelezze ezt a Főtér szélein található kiszolgáló pontoknál, illetve értesítse a helyszínen állomásozó mentőszolgálatokat.
  • Az elsősegélysátor a Romkertben működik – a Promedical Center jóvoltából.
  • A korábbi évektől eltérően, idén nincs lehetőség helyszíni étel- és italárusításra, így a szükséges inni- és ennivalóról mindenkinek előre kell gondoskodnia.