1316. augusztus 19-én Kolozsvár privilégiumokat kapott I. Károly királytól, mely a várost Erdély elsőrangú városává emelte a 14. században. A város életének e fontos momentumáról, a kiváltságlevél tartalmáról tartott előadást Lupescu Radu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója a Romkertben augusztus 19-én.
Kolozsvár az ispánsági vár vonzáskörében létrejött kis települések közé tartozott és e köré szerveződött az egész megye. Az ispánsági vár, melyről a legkorábbi említés 1213-ból való, Kolozsmonostorral azonosítható, már a 11. században egy világi adminisztratív központ volt, melyet a bencések később vesznek csak birtokba. A korai település az ispánsági vártól odébb, a fellegvár és a házsongárdi domboldal lábánál alakult ki, ahol a legkorábbi adatok szerint a 12. században már laktak. E települést 1241-ben a tatárok elpusztították, melyről írásos emlék is tanúskodik, mi szerint: „Kolozsnak mondott várában magyarok végtelen sokasága esett el.” Ezt követően visszatelepedési folyamat is elindul a régi lakosok köréből, de II. Béla király új telepeseket is behív az országba.
Városi privilégiumokról lévén szó, fontos kérdés, hogy melyik dokumentum az eredeti. Az első 1336-ban kelt és ugyancsak I. Károly király állította ki, miként az elsőt is – 1316-ban. A második pergamenre írt privilégium Nagy Lajos nevéhez fűződik 1353-ból, a harmadik okirat pedig a Kolozsmonostori Konvent egyik átirata, melyet korábban 1336-ra datáltak, de mára ez az időpont már megkérdőjeleződik. Mindhárom dokumentum magába foglalja az eredeti, az 1316-os privilégium átiratát, így annak szövegét hitelesen tudjuk rekonstruálni ezen iratokból.
Az első privilégium az adókra tér ki, három társadalmi kategóriát említve: a házzal és földdel rendelkezőket, a csak házzal rendelkezőket és a zselléreket. Egy királyi fert a budai márka, a királyi márka egynegyedét jelentette, ez a történész számításai alapján ma hozzávetőleg 220 lejnek felel meg. Ennyi adót fizettek évente azok a kolozsváriak, akik házzal és földbirtokkal rendelkeztek.
Második pont: „hatvan háznép”, azaz 60 háztartás után kötelesek voltak egy katonát küldeni. Nem ismeretes ebből az időből a város lakossága, de feltehetően 20-30 katonát alkalomadtán ki kellett állítaniuk. Ezt a kötelezettséget a kolozsváriak igyekeztek pénzfizetéssel kiváltani. Nagy Lajos korától a város már évi 200 aranyforintot fizet e kötelezettség fejében, mely összeg a város éves adójának felelt meg.
Előnyöket is megismerhetünk az oklevélből: a város lakói falunagyot (a városbírát) maguk közül választhattak.
Másik ilyen rendelkezés, hogy papot és plébánost közakarattal, szabadon választhattak maguknak. Ezt az önkormányzatiság kezdetének, alapjának is tekinthetjük – mutatott rá a történész.
Ötödik rendelkezésként, saját termékeik után vámmentességet élveztek a kézművesek, kereskedők egész Erdély területén. E kiváltságok nyomán kialakul a kereskedelem, a kézművesség és létrejön egy újfajta városi elit. Ez megalapozta a város gazdasági életét.
Fontos kiváltság, hogy a városlakók nemcsak a város területét kapták meg az uralkodótól, hanem a település határáig az egész királyi területet, melyet feloszthattak maguk között.
A városok ötévente, tízévente folyamatosan kaptak kiváltságokat, de ezeket többnyire egyenként adományozta az uralkodó. Kolozsvár történetében azonban az 1316-os privilégium amiatt nagyon fontos, mert ez az egyetlen, amely sok kiváltságot adott egyszerre és olyan elemeket tartalmazott, amelyek megalapozták a város későbbi fejlődését.