2020-08-13

Mától lehet regisztrálni a 11. Kolozsvári Magyar Napok eseményeire

Mint ismeretes, a koronavírus-járvány miatt a 11. Kolozsvári Magyar Napokra különleges óvintézkedések és biztonsági előírások bevezetése mellett kerül sor. Ezek közé tartozik a résztvevők különböző programpontokra szóló regisztrációs kötelezettsége is. Az ingyenes, névre szóló jegyek mától igényelhetők a www.magyarnapok.ro oldalra kattintva, valamint személyesen a Főtéren, a regisztrációs pontnál (augusztus 15-től 18-ig 12 és 20 óra között, a rendezvény ideje alatt – augusztus 19-21. – pedig 9 és 23 óra között).

Tekintettel arra, hogy az egészségügyi óvintézkedések miatt a 11. Kolozsvári Magyar Napok programpontjain a résztvevők száma korlátozott, az azokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. (Az istentiszteleteken, miséken és a Szent István napi búcsún való részvételre nem szükséges előzetes regisztráció, ezen eseményekre a templomi szertartásokra vonatkozó hatósági előírások érvényesek.) Ingyenes, névre szóló és más személy számára át nem adható jegyeket – a www.bilete.ro közreműködésével – a Magyar Napok honlapján foglalhatnak az érdeklődők a „Program” menüpontra, majd pedig a kiválasztott eseménynél a „Helyfoglalás” gombra kattintva vagy a megadott e-mail címen. Az ingyenes jegyek kiváltásához – a biztonsági előírások miatt – a résztvevőknek meg kell adniuk pontos nevüket, e-mail címüket, telefonszámukat, valamint személyi- vagy útlevélszámukat. Egy e-mail címmel egy programpontra legtöbb két jegy váltható ki, ugyanakkor helyet kell foglalni minden olyan gyermek számára is, akinek külön ülőhelyre van szüksége. A regisztrált mozgáskorlátozott résztvevők számára a főtéri rendezvények esetében külön ülőhelyek biztosítottak. A kiváltott jegyeket a programok helyszínein (belépéskor) elektronikusan vagy nyomtatott formában is be lehet mutatni, a jegyen szereplő név igazolására pedig személyigazolvány vagy bármilyen más, személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatása szükséges. Az érdeklődők torlódását, valamint az egészségügyi szempontból kockázatos tömeg kialakulását elkerülendő, a szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy az egyes programokra csak az azokra érvényes belépőjeggyel látogassanak el. A programok helyszínén nem lehet majd kiváltani az ingyenes jegyeket, viszont a már lefoglalt ‒ illetőleg a még rendelkezésre álló, szabad ‒ helyek száma folyamatosan nyomon követhető a helyfoglalásoknál. A mindennapi élet egyéb területeihez hasonlóan, az idei Magyar Napok rendezvényein is kötelező lesz a védőmaszk viselése, a résztvevőknek pedig érkezésük után fertőtleníteniük kell a kezüket, valamint kötelező lázmérésen kell részt venniük. A programok végén a résztvevők kötelesek elhagyni a rendezvények helyszínét azért, hogy a szervezők fertőtleníthessék a kérdéses területet.

A jelzett szigorítások ellensúlyozásaként az idei Magyar Napok egyik különlegessége az az online közvetítéssorozat, amely a három nap során folyamatosan elérhető lesz a KMN-tévében, s amely azok otthonaiba is becsempészi a Kolozsvári Magyar Napok különleges hangulatát, akik a korlátozások miatt esetleg nem tudnak személyesen is részt venni bizonyos programokon. A közvetítések és a 11. Kolozsvári Magyar Napokkal kapcsolatos további információk és érdekességek a www.magyarnapok.ro oldalon, valamint az esemény Facebook-oldalán (www.facebook.com/magyarnapok) érhetőek el.

A Kincses Kolozsvár Egyesület sajtószolgálata