Cantus figuratus – Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongoraművész előadóestje

Cantus figuratus
Aki énekel, kétszeresen imádkozik – emlegetjük Szent Ágoston klasszikus bölcsességét, ám a templomainkba befogadható zenéről rendszerint megoszlanak a vélemények. A vallási elemekből építkező dalok persze nem állnak meg a templomajtóknál, és üzenetük profán környezetben is vertikális marad: az alkotó ember Teremtőjéhez való viszonyát fejezi ki. Történelmi tény, hogy a késő középkori bencés kolostorok a kifinomult vendégszeretet jegyében olykor világi zenei környezetet is biztosítottak, így az improvizatív jellegű gregorián dallamok mellett szakrális környezetben is megjelent a kötött formájú, „mérhető żene”.
A Cantus figuratus című zenés előadóest ezt a távoli, termékeny pillanatot ragadja meg, hogy a 20–21. századi magyar költészet istenes remekléseiből válogatva méltó szövegkörnyezetbe helyezze a legújabb dalokat. Egyfajta „lírai polifóniában”, „verses paraliturgiában” szólaltatják meg az Isten előtt vacogó lélek árnyalatait. Hogy van hát? – kérdi Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében, és mindjárt válaszol is rá: „Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.” Az alkotók – Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongoraművész – erre vállalkoznak.