Csend a hegyen túl – Mayer Hella festőművész kiállításának a megnyitója

Mayer Hella festőművész így vall munkásságáról: „Láthatóvá kívánom tenni azt, amit nem látok – mindezt festői eszközökkel. Az a határ érdekel, ami a tudattalan és a tudatos között húzódik: különösképpen ezen a határmezsgyén való egyensúlyozás, átmenet, átlépés. Térből térbe vándorolok a képeken. Belső tér lehet egy falak közé zárt helyszín vagy a lélek bugyraiban elképzelt világ. Külső tér lehet a szabad ég alatti táj vagy az, ami szemmel látható. A belső, a külső, és a kettő képi megjelenítése egyszerre váltakozik: sejtet és feltár. Ha van egy kapu, képzeletben áthaladok rajta, és elrévedezem azon, mi lehet mögötte. Egy mélyedés a földben vezethet fénybe, egy fekete árnyékba nyíló alagút új ösvények labirintusához. Az elbújó, szövődő utak hálóját kutatom. Emberek lenyomatát hordozó tárgyakat szeretek festeni: egy ruhadarabot, amit valaki leejtett; egy függönyt, amit elhúztak, finom falatot egy tányéron. Ha megjelenik élőlény a képen, nem néz a festő szemébe, hanem el van foglalva a maga ügyeivel: járkál, ül, babrál, lebeg. Képsorozataim összefonódnak, mint egy történet képkockái, majd darabokra hullnak szét, mint egy történet szétválasztott és összekevert képkockái. A történet nem volt és nem is lesz összeszőve általam – itt az egyik rejtély.”

Házigazda: Bibza Gábor esperes.
Megnyitja: Binder Károly zongoraművész, zeneszerző.
Közreműködik: Szőcs Petra író.

Megosztás:

Dátum

2023. aug. 16.

Időpont

17:00 - 18:00

Helyszín

Kolozsvár–Törökvágási Református Egyházközség Kányafő Galériája

Főszervező

Kolozsvár–Törökvágási Református Egyházközség

Leave a Reply