Maksay Ágnes – László Loránd – „Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én…” Petőfi Erdélyben (60 perc), dokumentumfilm

Filmvetítés: Maksay Ágnes: Petőfi Erdélyben (60 perc), dokumentumfilm, készítette a kolozsvári Videopontes Stúdió az MTVA megbízásából.
A bemutatót követően Maksay Ágnest, a film rendezőjét, forgatókönyvíróját ésT. Szabó Levente szakmai konzulenst és forgatókönyvírót kérdezi a film létrejöttéről Szántai János dramaturg, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke.

A dokumentumfilm Petőfi erdélyi útjait és Erdélyhez való kötődését követi végig úgy, hogy rajta keresztül a teljes élettörténetre és életműre ráláthatunk. Egy olyan korszerű, a legfrissebb tudományos eredményekre támaszkodó, ugyanakkor vonzó látványvilágot teremtő dokumentumfilm, amely Petőfit az első modern irodalmi értelmiségiek egyikeként mutatja be, tudatos, kísérletező és kíváncsi polgárként. A filmben T. Szabó Levente irodalomtörténész kalauzol az egyes helyszíneken, de megszólalnak benne az egyes helyszíneket kutató helytörténészek, illetve ismert Petőfi-kutatók is. Ez az első olyan nagyszabású dokumentumfilm, amely Petőfi erdélyi kötődéseit összefoglalóan megjeleníti.

Időpont: 2023. augusztus 15., 20.00 óra

Helyszín: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Kolozsvár, Tordai út, 4. szám)

Megosztás:

Dátum

2023. aug. 15.

Időpont

20:00 - 21:00

Helyszín

Sapientia EMTE Kolozsvári Kara - Tordai út 4. sz.
Calea Turzii nr. 4, Cluj-Napoca 400193
Kategória

Főszervező

Videopontes Stúdió

További szervezők

Kincses Kolozsvár Egyesület
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
Sapientia EMTE Kolozsvári Kara

Leave a Reply