Nagy Botond: Mercur a keleti végeken. Határszéli gazdasági környezet és üzleti modellek a dualizmuskori Háromszéken (1867–1918)

Nagy Botond: Mercur a keleti végeken – könyvbemutató

Beszélgetőtársak: Nagy Botond történész, levéltáros, a kötet szerzője, valamint Ferenczi Szilárd történész, az Erdélyi Krónika történelmi portál rovatszerkesztője.

Az erős nemzetgazdaság a 19. század közepétől minden modern állam legfőbb törekvéseinek egyike volt. Igyekeztek minél inkább bekapcsolódni a nemzetközi áruforgalomba, s ez jellemzően a protekcionizmus felé való orientáció jegyében zajlott – a szabad kereskedelem ellenében. A kétoldalú egyezmények feltételeit természetesen a nemzetközi diplomácia széljárása is jelentősen befolyásolta, ami hatványozottan érvényes volt az öreg kontinens keleti térségeire. Ezek a mozgások s az ipari tevékenység súlyának növelésére irányuló kormányzati ambíciók számottevően rányomták bélyegüket az osztrák–magyar vámterület és Románia határvidékén működő gazdaság összetett és képlékeny szerkezetére. Ennek a bonyolult rendszernek a működését igyekszik feltárni és számba venni Nagy Botond a Mercur a keleti végeken. Határszéli gazdasági környezet és üzleti modellek a dualizmus kori Háromszéken (1867–1918) c. kötetben, melyet Ferenczi Szilárd történésszel beszélgetve mutat be a 14. Kolozsvári Magyar Napok közönségének.

Megosztás:

Dátum

2023. aug. 19.

Időpont

13:00 - 14:30

Helyszín

Bocskai-ház - Mátyás király u. 4. sz.
Strada Matei Corvin 4, Cluj-Napoca 400112

Főszervező

Kriterion Könyvkiadó

Leave a Reply