Összefoglalónk a Kolozsvári Magyar Napok szombati eseményeiről |
![]() Az esti koncertet megelőzően a Tankcsapda tagjaival találkozhattak a rajongók a TIFF-ház teraszán. A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége által élőben közvetített közönségtalálkozón az együttest érintő aktuális kérdésekről és tervekről esett szó. Lukács László (ének, basszusgitár), Fejes Tamás (dob), Sidlovics Gábor (gitár) minden sztárallűr nélkül, közvetlen módon válaszoltak a moderátor kérdéseire, olykor egy-egy poénnal oldva a hangulatot. A beszélgetés során kiderült: a fiúk sohasem fogynak ki a tervekből, leginkább a céltudatosság jellemző rájuk.
Megannyi siker után is úgy érzik, van még hova fejlődniük és minden lehetőséget megragadnak a tökéletesedés érdekében. A bennünket is érintő terveik sorában kiemelték az erdélyi lemezterjesztés kiterjesztését, illetve itthoni kisebb klubokban való fellépést. Ez utóbbi azért fontos a számukra, mert ilyenkor alkalom adódik a közelebbi interakcióra a rajongókkal, és a hangulat is meghittebb. Arra a kérdésre, miszerint az elkövetkező nyugat-európai turnéjukra készülnek-e angol szerzeményekkel, Lukács Laci válaszában elmondta: „mi a szó legjobb értelmében magyar zenekar vagyunk, minden szélsőség nélkül.” Hozzátette: próbálkoznak angol nyelvű dalszövegekkel is, de úgy érzik, leginkább magyar nyelven tudják kifejezni üzeneteiket. Egyébként sem tartják fontosnak a nyugati piacra való „betörést” – hangzott el. A közönségtalálkozó második felében a tankcsapdáék autogramokat osztogattak a rajongóknak.
Magyarország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockzenekara hamarosan – 21 órától – lép színpadra a Kolozsvári Magyar Napok keretében, a Sportcsarnok előtti színpadon.
Kuriózumok az Erdélyi Múzeum lapbemutatóján Az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében az Erdélyi Múzeum folyóirat 2013/1. és 2013/2. számait mutatták be szombat kora délután az eklektikus stílusban épült egykori New York Szállóban. A programon jelen volt Egyedi Emese és Veress Károly, a teamtikus lapszámok szerkesztői, illetve a beszélgetés moderátora Bíró Annamária, az EME felelős kiadója volt. Mint megtudtuk, a folyóiratban több ''tudományág", mint például irodalom, néprajz vagy filozófia is helyet kap. Szó volt arról, hogy milyen módja van annak, hogy valaki írhasson a lapba. Kiemelték: igyekeznek lehetőséget biztosítani a fiatal írni vágyók számára. A jelen lévők egy igazi kuriózumot vehettek a kezeik közé, mégpedig az Erdélyi Múzeum több mint száz éves – 1912 júliusi – lapszámát, illetve egy 1943-as kiadású lapszámot is. (Varga Márton) Régészettel kapcsolatos programok a Romkertben
Két érdekes, régészettel kapcsolatos program zajlott a Romkertben szombaton. A honfoglalás korának hangulatát megjelenítő helyszínen kiállításmegnyitón és beszélgetésen vehettek részt az érdeklődök. A Romkertbe felállított jurtával, illetve sátrakkal, különböző honfoglalás kori és Árpád-kori történelmi életmód rekonstrukcióval költözött be a szigethalmi Emese Park. Magyar Attila nyitotta meg a kiállítást, a történelmi pillanatok felelevenítését egybekötve egy harcos bemutatóval. A körben álló közönség kis ízelítőt kaphatott abból, milyen volt az ezer évvel ezelőtti harcosok viselete, harcmodora. A látványos bemutatót a kiállítás megtekintésével zárták a jelenlévők.
A délután második programpontjaként Múltunk jelene – Régészet és hiteles hagyományőrzés cím alatt szerveztek beszélgetést. Révész Lászlóval, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének vezetőjével és Magyar Attilával, a szigethalmi Emese Park igazgatójával Gergely Balázs főszervező régész minőségében beszélgetett.
Többek közt kifejtették a hagyományőrzés közösségformáló szerepét, szükségességét, és más aktuális kérdést a témában. Révész László példákkal szemléltetve mutatott rá a hagyományőrzés közösségteremtő erejére, illetve ennek tudományos hasznára is.
Utolsó mozzanatként, moderátori kérésre, Révész László „régész szemmel” kielemezte beszélgetőpartnere ruházatát, aki honfoglalásbeli viseletben volt. „El tudna vegyülni a 10. századi kortársak között” – jegyezte meg viccesen a tanszékvezető. A közönség érdeklődésére egy női viselet is kielemzésre került, és az érdeklődők reflexíjat ismerhettek meg közelebbről. (Szabó Adél) Tombol a tombola, avagy nyerő gyemekprogramok
A gyermekprogramokon belül ma sor került a meghirdetett tombola sorsolásra is, amelyre több mint 500 gyermek jelentkezett és mindegyikük ajándékkal távozott. Volt aki vízipisztolyt kapott, tollaslabda szettet és babák is gazdára leltek.
E mellett a nap folyamán a kézügyesség fejlesztéseken kívül volt még interaktív mesemondás, bűvésziskola, társasjátékozás, bábelőadás is. A Romkertben a Cserkész szövetség foglalkozásain kívül lehetett pónilovat simogatni, mely nagy népszerűségnek örvendett a gyerekek körében. Megismerkedhettek az íjászással, a vívással, nyíllövéssel, a szövéstechnikájával a Szigethalom Őskultúra Alapítvány jóvoltából. A felnőtteknek felállított jurtában az alapítvány tagjai tartottak előadást a régi magyar főzési szokásokról.
Egészség napjai a Báthoryban
A magyar EGÉSZ-ség napja ma is folytatódott a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében. A napot Starmüller Krisztina kezdte az EGÉSZséges életmódhoz szükséges, különböző gyógymódokban használatos esszenciális olajok ismertetésével. Az előadássorozatot Bernád Ilona folytatta a népi gyógyászattal és annak alkalmazhatóságával kapcsolatos kérdésekkel. Hangsúlyozta a hittbe vetett erő fontosságát a gyógyulás folyamatában. Ezt Dr. Giurgiuman Zsuzsanna rügyterápiáról szóló előadása követte. Ezután következett Varga Csaba hármas előadása. A szociológus, filozófus felhívta a figyelmet előadásai során arra, hogy ismerjük meg először önmagunkat, alakítsunk ki egy életformát és csak utána foglalkozzunk a külső dolgokkal. A Szeretet és szerelem előadása során összehasonlította a keleti és nyugati kultúra közötti különbségeket. A napot Tőke Zoltán Tibeti hangmasszázs-meditációja zárta.
Az előadás előtt és után az érdeklődők megvásárolhatták Bernád Ilona könyveit, különböző szörpöket, lekvárokat, gyógykenőcsöket, és teák is kaphatóak voltak.(Biró Andrea)
Megaparty négy helyszínen Füst, tömegnyomor és változatos, jó zenék. Ezzek jellemezték a szombat esti megapartyt. A kora esti órákban azt gondolhattuk volna, hogy ma este bizony elég gyér lesz a Bulgakov szórakozóhely látogatottsága, de az emberek nagy része nyilvánvaló, hogy csak a Tankcsapda zúzása után érkezik. Bizony így is lett, az emberek csak özönlöttek ki-ki az állapotának megfelelő sebességgel, emigyen szólva tehát kezdődhetett az éjszaka. A négy helyszínen zajló partykon mindenki megtalálhatta a zenei ízlésének megfelelőt. A magyar és nemzetközi retro, pop&rock zenei műfajokat DJ ZOZO szolgáltatta; DJ HUNAY a klubzenéért volt felelős, DODO az alternatív zene kedvelőinek okozott örömet, illetve Gumizolex a karaoke számokat biztosította a daloskedvűeknek.
Ugyan hatalmas tömeg volt a helyszíneken, néhányakat ezzel távozásra késztetve, de ez nem volt sűrű jelenség és a buli sem állt le. Szemtanúi lehettünk egy új táncstílus születésének: ez a pingvintánc- a hatalmas tömeg miatt a táncolni vágyók csak a fejüket, illetve a testüket tudták enyhe dőlésszögben mozgatni.
A party pirkadatkor ért véget.
|