160x600-slide2
KultúrAktív Egyesület

kulturaktivEgyesületünk célja a városi környezet megismertetését célzó innovatív módszerek kidolgozása, alkalmazása és átadása. Ebből a célból olyan projekteket kezdeményezünk és támogatunk, amelyek fokozzák a minket körülvevő városi tér iránti érzékenységet, a passzív szemlélődéssel szemben a kritikus, elemző befogadást és értelmezést segítik elő, és a város alakításában való részvételre motiválnak.

A magyar nyelvterületen az elsők között foglalkozunk az épített környezeti neveléssel, amely a környezeti nevelést kiegészítve, az urbanizáció jelenségére reflektálva vizsgálja és értelmezi a városi környezetet. Ebből a célból egyrészt közvetlenül foglalkozunk gyerekek és fiatalok nevelésével: többek között városismereti gyerekkönyv-sorozatot adunk ki „Tiéd a város" címmel, gyerektáborokat szervezünk, pályázatokat írunk ki, tematikus sétákat vezetünk és társasjátékokat fejlesztünk.

Másrészt a téma iránt fogékony pedagógusok, szülők, nevelők a munkáját is segíteni kívánjuk, ezért szakmai napokat, workshopokat, továbbképzőket tartunk, módszertani segédanyagokat dolgozunk ki és jelentetünk meg a „Gyermek-Város-Építészet" című kiadványsorozatunk keretében.


További információ:

www.kulturaktiv.hu

http://epitettkornyezetineveles.blogspot.hu/

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 
160x600-slide2
Quantumpharm-banner
160x600-slide2
160x600-slide2
www.wedas.ro