Kolozsvári mesék

11:00 Kolozsvári mesék – a Puck Bábszínház előadása. Rendező: Varga Ibolya. Szerző: Zágoni Balázs.
Varga Ibolya rendező Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötetének három meséjét rendezte bábszínpadra. A szöveget maga az író dramatizálta.
Az első mese Magocskáról, egy honfoglaló magyar család bátor kislányáról szól, aki veszélybe sodródik a kétezer évvel ezelőtti római város maradványai között. A második mese hőse Osvát, a méhész, aki már a középkori Kolozsvárra vezet bennünket, és akit a törökökkel vívott harcok szorgalmas, önfeláldozó és leleményes hőseként ismerünk meg. A harmadik mese a századfordulóhoz röpíti vissza a nézőt, ahol egy kisdiák, Andris szemszögéből csodálkozunk rá a fejlődő, éppen villamossal gazdagodó városra és annak hétköznapi embereire, történéseire. „Kedves gyerekek, ha velünk tartotok, tér- és időutazást játszunk együtt, ezer éven át, kincses városunk valós és képzelt történelmében. Hogy igazak-e vagy sem történeteink, arról csak öreg köveink tudhatnak, vagy Mátyás király szobra a Főtéren. Ők hűségesen őrzik a titkokat” – vallja Varga Ibolya rendező, és szeretettel vár mindenkit a Kolozsvári mesékre!