A kolozsváriságról, a kétlakiságról, az otthon és haza, az identitás fogalmáról is szó esett az Ahogyan élek című beszélgetésen, amelyen az idén 70. születésnapját ünneplő Balla Zsófia legújabb, A darázs fészke című kötetét mutatták be. A szerzővel Mészáros Sándor író, szerkesztő, a könyvet gondozó Kalligram Kiadó igazgatója beszélgetett. „Kolozsvárra megrendítő visszajönni, mindig nagyon fontos itthon lennem, ha az otthonról álmodom, az mindig a kolozsvári lakás. Magához ölel a szülővárosom, ha meghívnak egy ilyen beszélgetésre, és ilyen szeretettel fogadják. Becsülöm a lehetőséget és az alkalmat” – fogalmazott az 1993 óta Budapesten élő költő, akinek első és egyben összefoglaló jellegű esszékötete A darázs fészke.
Felidézte pályája indulásának körülményeit, méltatta inspiráló tanárait, mestereit. „Fantasztikus elmék pallérozták utamat, nagyon sokat köszönhetek nekik” – mondta. A diktatúra idején a sorok közé kellett rejteni a mondanivalót, emiatt a vers és a vershelyzet nem volt egyértelmű. Cenzorok döntötték el, mi jelenhet meg és mi nem, a képes, szimbolikus beszéd a nemzedéke képviselőinek jelentős energiáit kötötte le. Arra a kérdésre, hogy a kontextus eltűnését megsínylették-e az akkori alkotások a szerző úgy válaszolt, hogy vissza kell térni rájuk, és nagyon szigorúan el kell végezni a keserves javító munkát, hisz kritika nélkül nem hozható létre érvényes művészet. Balla Zsófia elmondta, egy homogenizálásra, asszimilációra törekvő kultúrában való élés előnye a kulturális sokféleség megtapasztalása és az idegen nyelvek elsajátítása vonatkozó készségek könnyebb fejlesztése.
Erkölcs és alkotás viszonyáról szólva úgy fogalmazott, hogy minden valamire való irodalmi mű az erkölcsről szól, a jó irodalmi mű erkölcsi többletet hordoz magában. Fontosnak tartja, hogy a vers egy belső állapotváltozást hozzon létre az olvasóban, hogy az megváltozott lelkiállapotban fejezze be az olvasást. Itt Babits Mihályt idézte, aki szerint „az áruló írástudó tehát nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre újja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra.” A budapesti irodalmi körforgásba való bekerülés kapcsán felidézte, hogy hiába jelent már meg kötete és díjazták is, falusi kislánynak érezte magát. Elveszítette az a belső tájékozódási, viszonyítási alapot, keretet, amit mindenki magában hordoz. Ahová jutott, ott nem tudták, honnan érkezett, mi volt a meghatározó számára. Így próbált meg új nyelvet, új formát használni, eközben magasabb szinten visszatalált önmagához.
A beszélgetés második felében az erdélyi, a határon túli magyar irodalom és a Trianon utáni magyar irodalom kapcsolatáról esett szó. Balla Zsófia elmondta, több versében szándékosan hagyott benne olyan szavakat, amelyek Magyarországon nem ismertek, ilyen szó például a mágus. A költő hangsúlyozta, a kortárs magyar irodalmi tudatból hiányoznak az erdélyi magyar irodalom képviselői. „Trianon irodalmi szempontból is súlyos következményekkel járt, hisz megszűntek a fővároson kívüli irodalmi centrumok, a békediktátum utáni magyar irodalom pedig nem asszimilálta a határon túli magyar irodalmat, amelyik kisebbségi kultúrává alakult, emellett pedig egy központ-periféria viszony is létrejött” – magyarázta. A folyamat azóta is tart, oka pedig az, hogy hiányzik az intézményi közvetítettség. A diktatúra korában annak sajátosságai gátolták a helyzet jobbra fordulását, a rendszerváltás után pedig piaci és intézményi okok állnak a betagozódás útjába.
A magyar irodalom emellett a nyugati kultúrát sem tudja asszimilálni, ez az attitűd megdöbbentő – monda. „Ha mi olvassuk a magyar irodalmi élet termékeit, és érdeklődést mutatunk irántuk, akkor fordítva miért nincs így?” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ma már több határon túli magyar szerzőnek magyarországi kiadója van, viszont nem tudni, hogy a Magyarországon kívüli kiadóknál publikáló alkotók művei eljutnak-e a magyarországi olvasókhoz. Emellett veszélyes folyamatokat indíthatnak el azok a piaci folyamatok is, amelyek arra kényszerítenek szerzőket, hogy csak egy stílusban alkossanak, könnyebben fogyasztható, előadható műveket előállítva. A szerzőnek is kötelessége, hogy beszéljen az irodalomról, olvasót nevelni nem könnyű, de nem gondolja, hogy a versolvasás különösebb előképzettséget igényelne.
Zárásként Balla Zsófia elmondta, megrendítő, önfeledt pillanatok voltak életében az 1989-es rendszerváltás kolozsvári mozzanatai, amikor ismeretlen emberek, románok és magyarok egymás nyakába borultak, és együtt élték meg azokat a történelmi eseményeket. „Sajnálatos, hogy ehhez annyi embernek kellett meghalni.”
