Csadvári Alexandra vegyészmérnök tartott előadást az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén csütörtökön. Előadásának témája a hulladékgyűjtés és -feldolgozás volt, amelyben kitért a kolozsvári szemétfeldolgozásra, és személyes tapasztalatokkal is szolgált arra, hogyan lehetne orvosolni a jelenlegi helyzetet.
A kincses városban aktuális téma a szelektív hulladékgyűjtés, a program több-kevesebb hatékonysággal működik, a tapasztalat azt mutatja, hogy a lakosság nem volt kellőképpen informálva, valamint a jelenlegi rendszer sem működik megfelelően. Az előadó tájékoztatott, hogy a kolozsvári önkormányzat honlapján valós idejű tájékoztatást kapunk arról, mikor jönnek a szemetes autók, és hogy akkor éppen milyen jellegű hulladékot szállítanak el. Itt továbbá választ kaphatunk rengeteg kérdésre, amely a hulladékgyűjtéssel és -szállítással kapcsolatos. Csadvári Alexandra szerint a kolozsvári hulladéktárolóval több jelentős probléma is akad: nincs lezárva, szivárog, bekerül a talajba a hulladék, foglalja a helyet, költséges és túlságosan közel van a városhoz. Elmondta, 2009-ben Kolozs megye 335.000 tonna száraz hulladékot termelt, így aztán később a vezetőség belátta, szükség van az EU-s normák bevezetésére, ezért kezdődött el a hulladékkezelési program (Sistem de Management Integrat al Deseurilor în Jud. Cluj). Ennek célja, hogy begyűjtse a hulladékot, elszállítsa, tárolja, és technikai támogatást adjon, valamint hogy tájékoztassa a lakosságot. A vezetőség tervezi szemétlerakó, -feldolgozótelep és két hosszú távú tároló létesítését is. Az előadó szerint a probléma elsősorban azzal van, hogy a szemétlerakó kapacitása nem egyezik azzal, amit a lakosság termel. A program szerint a lerakó 92.100 tonna száraz hulladék kezelésére lenne alkalmas.
Csadvári Alexandra pozitív példaként Svédországot és a Malmöben működő SYSAV szemétlerakót hozta fel, amely Észak-Európa legnagyobb hulladékfeldolgozója, és 14 helyi hatóság tulajdonában áll. A tároló és feldolgozóüzem egy zárt, külön szigeten kapott helyet. A SYSAV elképzelése az, hogy energiát, áramforrást nyerjenek a hulladékból. Olyan „bojlerekkel” dolgoznak, amelyek képesek 5-6 tonna hulladék elégetésére óránként. Az égetés által termelt hőt felhasználják, hogy elektromosságot termeljenek. Az a hulladék, amit nem tudnak elégetni vagy újrahasznosítani, a föld alá kerül, egy szigetelt, elzárt lerakatba, amely vízelvezetővel van ellátva.
Az előadó szerint fontos lenne a három R-szabály (reduce, reuse, recycle) szerint élni az életünket. Végezetül néhány fontos tanáccsal szolgált a hallgatóságnak: szerinte az üveghulladékot színenként kellene kiválasztani, ugyanis az üvegeket a különböző színük miatt nehéz egyben beolvasztani. Az elektronikai hulladékoknak nem a szemétben van a helye, hanem az erre kijelölt lerakatokban. Ha például eldobjuk a nyomtatót, akkor a tonert ki kell vennünk belőle. A lejárt gyógyszereket a gyógyszertárak és a háziorvosok kötelesek visszavenni.
Csadvári előadását zárván elmondta: véleménye szerint személyes és társadalmi hozzájárulás is szükséges ahhoz, hogy a szelektív hulladékgyűjtés megfelelően működjön. Szerinte a kolozsvári helyzet még kezdetleges, a kukásautók kezdetben a kiválogatott szemetet ugyanabba az autóba öntötték be, ez mára változott, azonban még mindig nem tudjuk, mi történik a szeméttel, amikor a végállomáshoz ér.
