Egy nemzetiségi könyvkiadó a diktatúra évtizedeiben (1969–1989). A kötetet bemutatja: Bartha Katalin Ágnes, Dávid Gyula és H. Szabó Gyula
Beszélgetések a Kriterion munkatársaival. Szerkesztette, az interjúkat készítette, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt Bartha Katalin Ágnes írta.
Alapításának 50 éves évfordulóját ünnepli a Kriteron Könyvkiadó.
Nem szokványos évforduló ez – az is lehetne, hiszen a magyar könyvkiadás egészét tekintve is kevés az a magyar kulturális intézmény, amely ilyen évfordulóval büszkélkedhet – , de kiemeli ezt az eseményt a lehetséges kulturális évfordulók sorából az a teljesítmény, amely ehhez a névhez köthető, még hozzá közel fele részben egy olyan korszakban, amikor előbb kedvezőnek tűnő, de aztán egyre nyomasztóbb politikai helyzetben, közvetítője lehetett a romániai nemzetiségek szellemi élete egész sor kiemelkedő teljesítményének.
Az ötven évből ennek a két évtizedet átfogó munkának a felelevenítésére vállalkozott Bartha Katalin Ágnes, amikor néhány éve felkereste a Kriterion tizenhat munkatársát, s elkészítette, majd sajtó alá rendezte és kísérő tanulmánnyal látta el a velük készített interjúkat.
A kötet nyilván a teljesítményről is szó, de arról a közösségről, arról a munkaszellemről is, amely azt – két évtizedet átfogó tartóssággal – lehetővé tette. És kivétel nélkül minden interjúban, visszatérően, a kiadó-igazgatóról, Domokos Gézáról, akinek a fölöttes hatóságokkal való viszonyban érvényesített diplomáciai érzéke, a kiadói közösség irányában személyes varázsa és céltudatos munkaerkölcse meghatározó szerepet játszott az eredmények elérésében
Polis Könyvkiadó
Nemzeti Kisebbségkutató Intézet
Kolozsvár, 2020
50 lej
Keménytáblás, 408 oldal
Méret: 14 x 20
ISBN 978-606-542-082-3; 978-606-8377-63-6
Szervezők: Polis Könyvkiadó, Kriterion Könyvkiadó