Az újrakezdés éve 1921 – beszélgetés

Lönhárt Tamás egyetemi oktatóval (BBTE Magyar Történeti Intézet) dr. Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöke beszélget.

Kolozsvár talán legismertebb köztéri szobrán, a főtéri Mátyás király lovasszobor talapzatán száz évvel ezelőtt az eredeti feliratot latin nyelvűre váltották – megjelent a téren a román nemzeti tudat alapját képező, a kontinuitás és latinitás eszmélyének szimbóluma: a római anyafarkas által táplált Romulus és Remus szobra. Hogyan reagáltak a kor magyar vezető értelmiségi, közéleti szereplői e szimbolikus térfoglalás jegyeire? Miként látták 1921 nyarán saját erősségeit, gyengeségeit, teendőit az akkori nemzedék legjobbjai? Trianon után egy évvel, 1921-ben jelent meg a Kiáltó Szó, indult útjára a Pásztortűz, alakult meg itt a Kós Károly vezette Erdélyi Magyar Néppárt: a bénító önsajnálat és trauma helyett, a magunk számára akart és megalkotott Erdélyért a cselekvést, az építést, a szervező géniuszt hirdette ezek által a korának súlyát viselő erdélyi magyarság. Erről az újrakezdésről, az akkori célokról, elvekről, cselekvő akaratot bizonyító tényekről szól az előadás.

Megosztás:

Dátum

2021. aug. 18.

Időpont

5:00 pm - 6:00 pm

Helyszín

EMNT székház - Budapest u. 17. sz.
Strada Suceava 17, Cluj-Napoca 400219

Főszervező

EMNT Kolozs megyei szervezete

Leave a Reply