Vigyázzunk egymásra!
A Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt évek során a Kárpát-medencei magyar közösségünk egyik legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát. Ezt igazolják az elmúlt évek részvételi adatai és az a sok pozitív visszajelzés is, amit a résztvevőktől kaptunk.
Közösségünk méltán érdemelte ki az általános elismerést példaértékű, civilizált magatartásával, az egybetartozás érzésének egymásra odafigyelő megélésével.
Miként a tavalyi, úgy az idei Kolozsvári Magyar Napok is sok tekintetben eltér a megszokottaktól – tekintettel a mindannyiunk életére kihatással lévő koronavírus-járványra. A 12. Kolozsvári Magyar Napok teljes időtartamára és minden programhelyszínére vonatkozó, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben lévő szabályokat és óvintézkedéseket megismerheti a „Járványügyi szabályozások” elnevezésű tájékoztatónkban! Az abban felsoroltakon túl, kérjük az alábbi házirend betartására:
- A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztethető tárgyat hozni.
- A rendezvény területére háziállatot behozni nem ajánlott. Amennyiben ez elkerülhetetlen, akkor a gazda szájkosárral, pórázon vagy ketrecben köteles tartani házi kedvencét, és gondoskodnia kell az állat higiéniájáról.
- A szemetet csak az erre kijelölt helyekre dobjuk, beleértve a cigarettacsikkeket is.
- Vigyázzunk a közterületen elhelyezett térelemekre, beleértve a Mátyás-szoborcsoportot is.
- Kérjük, a talált tárgyakat az információs standnál adják le! Az elveszett tárgyakat ugyanitt lehet megtalálni.
- A rendezvény területén egészségügyi ellátó hely, rendőrség és számos információs pont áll vendégeink rendelkezésére. Bármilyen gond, provokáció esetén forduljon a helyszínen lévő rendvédelmi szervekhez vagy a szervezőkhöz. Kérjük, a rendbontást kerülve vegyen részt programjainkon!
- Kérjük, hogy csak a kijelölt illemhelyeket használják!
- Ha sérült, bajba jutott embert lát környezetében, kérjük, jelezze a Főtéren található KMN-infóstandnál, illetve értesítse a helyszínen állomásozó mentőszolgálatokat!
- Az elsősegélysátor a Farkas utcában működik – a Promedical Center jóvoltából.