Ringató

RingatóGyörgy Tünde foglalkozása 0-3 éves gyermekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek

 

Mi is az a Ringató?

Egy zenei nevelési módszer, kisgyermekeknek és szüleiknek szóló énekes-játékos foglalkozás formájában.
A foglalkozásokon a legfontosabb az élménynyújtás az egész család számára. Miközben éneklünk és játszunk, a legkisebb gyerekek ízlelgetik a magyar nyelv és a zenei anyanyelv szépségeit, találkoznak a magyar kultúrával.

 

Mi a Ringató-foglalkozások célja?

A Ringató családi művészeti nevelési program. Mindenekelőtt fontos számunkra a zenei élménynyújtás, hogy a részt vevő felnőttek és gyerekek átéljék a közös játék és éneklés örömét. Mintát adunk a szülők számára, hogy hogyan kezdődhet a családban a zenei nevelés. A Ringató nem műsor, nem valamiféle előadás! Közösen – a részt vevő felnőttekkel együtt – hozzuk létre a foglalkozás élményét.

Szeretném, ha minél többen rájönnének annak igazára, hogy az énekszó, a közös ölbeli játék valóban a kicsinyek „lelki tápláléka” kell hogy legyen.

Bízom benne, hogy a foglalkozások hatására az édesanyák és édesapák is otthon énekelni fognak gyermekeiknek, és ezzel fölkeltik a kicsik érdeklődését, kedvet ébresztenek az önkéntes utánzásra. Érzékennyé, fogékonnyá teszik a kicsiket a jó zene, a művészet iránt már ebben a korai életszakaszban.

 

Miért jó, ha éneklünk a gyereknek? Milyen hatásai vannak?

– mert a stabil anya–gyermek (apa–gyermek) kapcsolat kialakításában nagyon fontos szerepet játszanak az ölbéli játékok

– mert a gyermekek saját zenei anyanyelvükkel találkoznak

– mert szép, értékes dalanyaggal és élő énekszóval, hangszerjátékkal vesszük őket körül

– mert mindenekelőtt hat az érzelmi intelligenciára, de az értelmi képességek fejlődésére, a beszéd- és mozgásfejlődésre is

–  mert fejleszti a kitartó figyelmet, a képzeletét, fantáziáját, fejlődik az emlékezet

–  mert gyarapítja a szókincset, fejleszti a szövegértést, beszédfejlődést

– mert a szociális fejlődés is megtörténik, ezzel együtt a szülők is átélik a közös éneklés élményét

– mert olyan útravalót kapnak, amely egész életükben elkíséri őket: a zene szeretetét!

Megosztás:

Dátum

2021. aug. 18.

Időpont

10:30 am - 11:30 am

Helyszín

Heltai FolkCenter / Heltai udvar - Mikó u. 18. sz.
Strada Clinicilor 18, Cluj-Napoca 400000

Főszervező

Életfa Családsegítő Egyesület

További szervezők

Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
Szarkaláb Néptáncegyüttes

Leave a Reply