„Székely Tündérország örökös követe…” – Benedek Elek életpályáját bemutató tárlat megnyitása
A tárlat a mesemondó és mesegyűjtő Benedek Eleken kívül a politikusra és szerkesztőre is reflektál, aki számára az oktatási reformok esszenciálisak voltak. Ugyanakkor a kor pedagógiáját a tárgykultúra segítségével szerettük volna felidézni, amiért köszönettel tartozunk a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, a Székely Nemzeti Múzeumnak, a Csángó Néprajzi Múzeumnak, a Haszmann Pál Múzeumnak, valamint az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeumnak. a rendkívüli szakmai együttműködésért pedig Szabó Zsolt szerkesztőnek. A színházi világ megidézésében a debreceni bábszínház nyújtott szakmai segítséget. A színvonalas grafikai feldolgozásért és logisztikáért köszönettel tartozunk Szebeni-Szabó Róbertnek.
A kiállítás eddigi állomásai: Kézdivásárhely – Incze László Céhtörténeti Múzeum (2019), Sepsiszentgyörgy – Keresztes Ház (2019), Brassó – Brassói Magyar Napok, Reménység Háza (2020).
A Benedek Elek-emlékév alkalmából 2019. szeptember 30-án 17 órától a sepsiszentgyörgyi Keresztes-házban került sor a Székely Tündérország örökös követe… című kiállítás megnyitójára.
Háromszéken a 2019-es évet Benedek Elek-emlékévnek nyilvánították, ugyanis akkor volt a kiváló képességű erdővidéki író és mesemondó, lapszerkesztő születésének 160. és halálának 90. évfordulója. Szeptember 28–30. között több helyszínen, Kisbaconban, Baróton, Sepsiszentgyörgyön és Torján is tartottak Benedek Elek emlékére ünnepséget. Az eseménysor központi rendezvényének természetesen a kisbaconi Benedek Elek Emlékház adott otthont.
Az én Benedek Elek-képem
Benedek Elek a magyar meseirodalom megkérdőjelezhetetlen egyéniségének monumentális munkája, a Magyar mese- és mondavilág öt kötetben látott napvilágot, amely máig is páratlan. Éppen úgy, ahogy páratlan a Cimbora című lap szerkesztése, amely Benedek Elek életpályájának egyik legfajsúlyosabbja. Erről fia, Benedek Marcell így ír: „Az első világháborút követő időszak oktatási viszonyai között sok diák számára a Cimbora jelentette az egyetlen eleven kapcsolatot a magyar nyelvvel és a magyar irodalommal”. Ezért is volt rendkívüli jelentősége az Elek nagyapó üzeni c. állandó rovatnak, mely révén bensőséges kapcsolatot tartott fenn olvasóival. Olvasói levelekre személyesen levélben vagy a lap hasábjain válaszolt.
A Cimborán keresztül Benedek Elek a világban való korszerű tájékozódásra, a hagyományok megbecsülésére, az anyanyelv ápolására nevelt: „Az állam nyelvét meg kell tanulni, és édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni” – figyelmezteti olvasóit.
„A Cimbora lelke a gyermekekkel való levelezés volt. A szerkesztő postáját Baconba irányították. Nyáron, amikor mi is napról napra láttuk a posta érkezését, napi húsz levél volt a legkevesebb, és hatvan levél sem ment ritkaságszámba. Ha sok volt a levél, zsörtölődött, panaszkodott Benedek Elek: hogy lehet ezt győzni? Ha kevés: kedvetlenül magyarázgatta, hogy nyáron, játék közben lusták a gyerekek levelet írni, de télen annál inkább írnak.”
A kiállítás megszervezésekor arra voltunk kíváncsiak, mi az, ami még megszólítja a mai gyermekeket. A 2019 elején meghirdetett rajzpályázatkor egy kivételével az ezópusi állatmesékhez hasonló, tehát az európai kultúrában nagyon is jól ismert történeteket elevenítettünk fel, de sajátos „Benedek Elek-i”, a székelyföldi tájegységre jellemző ízzel és történetmesélő lendülettel.
Túldigitalizált, vizuális ingerek által dominált, és, valljuk be, sajnos embertelenné felgyorsult világunkban még nagyobb kincs az a mese, amely meg tudja szólítani a fiatalokat. Ez a pályázat és a kiállítás arra bizonyíték, hogy Benedek Elek máig is beszél a fiatalok nyelvén, hiszen éppen 1551 gyermek ragadott tollat, ceruzát, pemzlit vagy éppen bicskát, hogy illusztrálja ezeket a meséket. Mi az, ami megfogta őket? Azok a nagyon is „emberi” történetek, amelyek az igazság győzelméről, a furfangosságról, a jó és a rossz harcáról, az eszesség erővel szembeni fölényéről szól.
Hősei állatok, akik nagyon is emberi tulajdonsággal bírnak, olyan állatok, akik a gyermekekhez közelebb állóan tudnak utat mutatni a világ olykor veszélyes dzsungelében.
Nagyon nagy élmény volt, hajdani muzeológusként, a Vadon Háromszék legjelentősebb természettudományi gyűjteményének összes termét rajzok százával elborítva látni, olyan minőségi alkotásokkal, amelyek egyike-másikáért szinte ölre mentünk a bíráló bizottság többi tagjával, mert nem tudtuk eldönteni, hogy a rendkívüli színvonalas választékban kit részesítsünk előnyben.
Ennél nagyobb örömet csak a csillogó szemű alkotókkal való találkozás jelentett – a díjátadó bizonyára a Benedek Elek-emlékév fénypontja volt.
És az is pontosan kirajzolódott a beérkezett alkotások nyomán, hogy Erdély mely pontjain, mely városokban, mely iskolákban, mely műhelyekben zajlik a legszorgosabb munka a tehetséggondozás területén. Mintha csak végre meghallgatták volna Benedek Elek olykor dörgedelmes képviselői követeléseit, amely éppen a tehetséges fiatalok képzéséért emelt szót! Köszönjük, Elek Apó!