Codex Régizene Együttes Petőfi Sándor 200 c. koncertje

Befordultam a konyhára. Petőfi Sándor születésének 200-ik évfordulójára

Megzenésített versek korabeli forrásokból

Az együttes tagjai:
Filip Ignác fuvolák, furulyák, művészeti vezető
Kovács László hegedű
Kovács Éva hegedű
Szabó Éva fuvolák, furulyák
Adorján Csaba brácsa, kontra
Lázár Zsombor cselló
Szögyör Árpád ének, bőgő
Filip Zsombor gitár

Program:

1. Magyar táncok (Originelle Ungarische Nationaltänze, Bécs, 1810)
2. A tintás üveg
3. Árvalányhaj a süvegem bokrétája – Hull a levél a virágról – Igyunk!
4. Rózsabokor a domboldalon
5. Rózsavölgyi Márk (1788-1848): Első magyar társas tánc
6. Csokonai
7. Éji dal
8. Ez a világ amilyen nagy – Hegyen űlök (Lajtha László széki gyűjtése)
9. A szerelem, a szerelem
10. A toroyban delet harangoznak
11. Befordúltam a konyhára

A Codex Régizene Együttes 1996 őszén alakult a Brassói Transilvania
Tudományegyetem Zenetagozatának tanáraiból és diákjaiból. Célunk a barokk és
reneszánsz zene korhű és életszerű előadása historikus hangszerek segítségével. Az
utóbbi években főleg magyar, ezen belül erdélyi zenét játszottunk leggyakrabban, a
Kájoni-kódex, az Apponyi-kézirat, a Vietoris-kódex és a Sepsiszentgyörgyi kottás kézirat
repertoárjából, illetve Bocskor János (Csíkszentlélek, 18. század), Pálóczi Horváth Ádám
és Mártonffy István kéziratos feljegyzéseinek átdolgozásaiból. A sajátos előadói stílussal
életre keltett 17–18. századi művek a jelen emberéhez szólnak, bejárva az érzelmek széles
skáláját. Igyekszenek a dallamok értelmét, érzelmi világát újra felfedezni, zenei
tartalommal megtölteni és vonzó módon a közönség elé tárni.
Több előadóegyéniséggel koncerteztünk közösen: Bognár Szilvia, Andrejszki Judit,
Györfi Erzsébet, Kiss Noémi, Kónya István, Bruno Bonhoure, Jean-Christophe Frisch.
Fontosabb belföldi fellépéseink: Bukaresti George Enescu Fesztivál, Csíkszeredai
Régizene Fesztivál, Szentgyörgy Napok, Bukaresti Régizene Fesztivál, Brassói
Nemzetközi Kamarazene Fesztivál, Marosvásárhelyi Egyházi Zene Fesztivál, Segesvári
Régizene Fesztivál. Más hangversenyek Brăila-n, Kolozsváron, Nagyváradon stb.

Megosztás:

Dátum

2023. aug. 19.

Időpont

18:00 - 19:30

Helyszín

Redut / Erdélyi Néprajzi Múzeum - Unió u. 21. sz.
Strada Memorandumului 21, Cluj-Napoca
Kategória

Főszervező

Kincses Kolozsvár Egyesület

Leave a Reply