Csiribiri – Halász Judit koncert

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek.
Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben. 18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.
Legutoljára 2021 őszén jelent meg lemeze „A vitéz, a kalóz, meg a nagymama”, majd ezt követően 2022 őszén egy válogatáslemez „Miénk a világ” címmel.
Legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését és dalok formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni.
A gyerekek – Magyarországon elsőként – a Mosoly-Rend lovagjának választották. A Vígszínház tagja, a magyarországi UNICEF elnökségi tagja.
A magyar állam Jászai Mari- és Érdemes Művész-díjjal, a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjével, valamint Kossuth-díjjal jutalmazta eddigi munkáját.
Megosztás:

Dátum

2023. aug. 18.

Időpont

19:00 - 20:00

Helyszín

Főtér
Piața Unirii, Cluj-Napoca
Kategória

Főszervező

Kincses Kolozsvár Egyesület

További szervezők

KMN Egyesület

Leave a Reply