Sárközi Dina Quintet koncert

A Sárközi Dina Quintet 2022 májusában a Bartók Béla Konzervatórium falai között alakult meg.
Valamennyi tagja a jazz tanszak jelenlegi vagy volt hallgatója. Dinát alapvetően az 1960-as és '70-es
évek énekes-gitáros-dalszerzői hódították meg még tizenévesen, majd fokozatosan fordult a jazz és
az improvizáció felé. Kvintettjének tagjaiban nemcsak kollégákra, hanem lelki társakra is talált.
Dina 2022-ben megnyerte Az év fiatal jazz-zenésze verseny szakmai díját, ekkor indokolttá és
aktuálissá is vált, hogy saját formációt alapítson, és csatlakozott a négy fiúhoz, akik már korábban
együtt muzsikáltak zenekari gyakorlaton. A kezdetektől saját, magyar nyelvű számokban
gondolkoztak, ami üde színfoltot képvisel a magyarországi jazzéletben. Dina és Márton énekes-
gitáros-dalszerzők az indie-folk területről érkeznek. Botond és András a „szomorgazmikus melanko-
stenk jazz-pop”-nak nevezett irányt csempészik be a zenekar hangzásába. Máté pedig virtuózan
hozza a legdögösebb groove-okat. A több kiváló énekes a zenekarban lehetővé teszi, hogy a
vokálokra nagyobb hangsúlyt fektessenek, ezzel is színesítve a megszólalásukat.
A Sárközi Dina Quintet a Müpa által a Magyar Jazz Szövetség támogatásával szervezett, 2023. évi Jazz
Showcase díjazottja.
A zenekar tagjai:
Sárközi Dina, ének, gitár
Golarits Márton, billentyűk, vokál
Horváth Botond, gitár
Ambrus András, basszusgitár, vokál
Horváth Máté, dob, vokál

Megosztás:

Dátum

2023. aug. 16.

Időpont

17:00 - 18:30

Helyszín

Petőfi-színpad, Bánffy-udvar
Kategória

Főszervező

Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest

További szervezők

Kincses Kolozsvár Egyesület
KMN Egyesület

Leave a Reply