Titán zenekar koncert

Az immár 20 éves Titán zenekar 2003-ban alakult Szászrégenben, ahol egy gimnáziumi együttesből nőtte ki magát. Még abban az évben lemezfelvételi lehetőséghez jutottak a szatmári Sendus lemezkiadónál, és ott rögzítették az első, „Titánium” című lemezüket, amely 2003 szeptemberében meg is jelent az erdélyi zenei piacon.
Nem sokkal megalakulásuk után megnyerték az országos „Saint-George Rock Night” fesztiválon a második helyezést.
2004 augusztusában újból stúdióba vonult a zenekar, így megszületett a „12 titok” című lemezük, amely ugyancsak a Sendus kiadónál jelent meg 2005 áprilisában.
2005 decemberében a „Médiabefutó” elnevezésű tehetségkutatón a „Romantikán túl” című dallal megnyerték a Román Televízió és a Félsziget fesztivál különdíját.
2012-ben és 2013-ban a Transylavanian Music Awardson elnyerték az év legjobb rockzenekar a díjat.
2023 április 29-én a Duna Televízión sugárzott A DAL 2023 dalversenyen elnyerték a fődíjat, így az Éjjeli járat című daluk lett az év magyar slágere és a Petőfi Zenei díját is elnyerték AZ ÉV DALA címet.

Megosztás:

Dátum

2023. aug. 16.

Időpont

19:00 - 20:30

Helyszín

Főtér
Piața Unirii, Cluj-Napoca
Kategória

Főszervező

Kincses Kolozsvár Egyesület

További szervezők

KMN Egyesület

Leave a Reply