Egy hajóban evezünk – hajónapló kategória bejegyzései

Először megtanulni kell, csak utána lehet őrizni a hagyományt. 

Viharverte környezet várt ránk, amikor megérkeztünk a hajóstúra kezdőállomására: kidőlt fák, eldőlt szemeteskukák, félig elsüllyedt csónakok a folyam partján. A Duna mosoni ágán, Mecsér településen szálltunk be a hajókba és vettük az irányt Győr felé. Az indulás nem ment olyan könnyen, mint ahogy sokunk gondolta, ránk fért némi evezésoktatás.

Ennek ellenére sikerült időben elindulnunk, és nem sokkal később Magyar Attila, a hajóstúra vezetője megjegyezte, máris nyolcadik osztályos szinten evezünk. A kijelentés hallatára örülni kezdtünk, de amikor megtudtuk, hogy a nap végéig még nem érjük el a kilencedikes szintet, már nem voltunk annyira vidámak.

Néhány perccel az indulás után már valahogy nem tudtam elképzelni, hogy öt napon keresztül a tűző napon evezni fogok. Amikor nagyjából kétórányi út után kikötöttünk pihenni, kiderült, nemcsak én érzek így, hiszen mire kitápászkodtam a hajóból, az evezőtársak már a tenyerükön megjelent vízhólyagokat hasonlítgatták össze: „Hú, nekem máris van négy.” „Nekem hat!” – mondogatták.

A néhány perces pihenő után már kissé rutinosabban ment az evezés, ekkor már másra is kiterjedhetett a figyelmünk. A Vörös Kutyában azon tanakodtunk, hogy vajon hét vagy esetleg nyolc kilométer per órával haladunk. Irigykedve néztük a fürge Toportyánt a szemünk sarkából, és irigykedtünk a matrózaira, hiszen ők gyakorta vettek pihenőt, hogy el ne kerüljék az övéknél lomhább Vörös Kutyát.

Délben már éhesek voltunk, ezért ismét olyan partszakaszt kerestünk, ahol kiköthetünk. Nem túl fürgén tápászkodtunk ki a hajókból, majd elfoglaltuk jól kiérdemelt helyünket a füvön egy fasor árnyékában. Könnyed csevegésbe kezdtünk, és a várva várt ebédre már álmaiból tért rá néhányunk.

Tele gyomorral már tovább láttunk az evezőlapátjaink végénél, és csodálni kezdtük a bennünket körülvevő természetet. Ekkor tudatosult bennünk, hogy nem egyedül utazunk, hanem vadkacsák, gólyák és megannyi más madár kíséretében, az evezőink mozgását pedig könnyedén utánozzák a part menti fák az enyhe szellőben.

Ahogy javában figyelgettük a bennünket körülvevő természetet, máris megérkeztünk a napi célállomásunkra, Győrbe. Felállítottuk sátrainkat, néhányunk belemártózott a Dunába, a vacsora után pedig úgy tértünk nyugovóra, hogy izgatottan vártuk a mai nagy kalandot.

A krónikás

Kelt: szombat, 2017. augusztus 12.

Úgy valljuk, a Kolozsvári Magyar Napok nemcsak a kolozsváriaknak szól, hanem minden magyarnak, és talán másoknak is. Hiszen jöjjenek a kedves résztvevők akár Erdélyből, Magyarországról, esetleg a Kárpát-haza más tájairól, velük együtt mind ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, és bizonyos módon egy hajóban evezünk. Ezt szemlélteti az a hajós túra a Dunán, amely ma reggel Magyarország nyugati végéről indul és Kolozsvár felé tart. A túra vezetőjével, Magyar Attilával beszélgettünk.

Hogyan kötődik a hajós túra a Kolozsvári Magyar Napokhoz?

Annyira egy a szellemisége, gondolatisága a magyar napoknak és az „egy hajóban evezünk” gondolatrendszernek, hogy ez adta a kiindulást. Több éve járunk Kolozsvárra, a magyar napokra, az idén debütáló hajós túra pedig szerves folytatása az eddigi részvételünknek. Legelőször két sátorral, íjászjátékkal és kézművességgel jelentünk meg, a következő évben már belaktuk a Fogoly utcát egy középkori vásári életképpel, és így bővült az ottlétünk minden évben. Idén már a Farkas utcai templom kertjét teljes egészében középkori vásári forgataggá tesszük, ennek pedig alkotóelemei azok az egyetemisták is, akik a hajózáson is részt vesznek. Az anyaországi és a Kárpát-medence többi magyarlakta területeiről származó diákok egy hajóban eveznek bizonyos szempontból. Ezt annál jobban érzékeltetni, mint hogy egy közös rendezvényen szerepelünk és ténylegesen egy hajóban evezünk odafelé menet, kézzelfoghatóbban nem lehet.

Pontosan miből fog állni a túra?

A hajózás főbb állomásain, Győrben, Komáromban, Esztergomban és Visegrádon megnézzük az ottani nevezetességeket, és igyekszünk ennek a Duna-szakasznak a szellemiségével, történetével testközelből megismerkedni. Az esti táborozások során pedig elbeszélgetnénk arról, ami miatt erre az egész kezdeményezésre sor kerül. Mi lehet jobb, mint a Duna és a Dunakanyar arra, hogy egy közösséget formáljon természeténél fogva közös indíttatású emberekből? Jönnek velünk népzenészek is, az esti időszakban nyilván fogunk zenélni és dalt tanulni. Az eddigi hajózási tapasztalataim azt mutatják, hogy jó atmoszférájú és meghatározó élmény kerekedik az ilyen helyzetekből.

Milyen hajókon fogtok evezni?

Több történelmi hajót rekonstruáltunk az élő skanzenként működő Emese Parkban, amely egy Szent István-kori település napjainkban megépített mása korabeli „ispánsági földvárral”, a hozzá tartozó falu házaival, valamint egy tóval. Társaságunk, a magyarországi Szigethalmon tevékenykedő Őskultúra Alapítvány már az 1990-es évek óta igyekszik mind többet újrateremteni és életvitelszerűen megjeleníteni a 10–11. század tárgyi és szellemi világából. A túrára két hajót visszük el. A kisebbik, Toportyán 7 méter hosszú, 2,5 méter széles, a súlya egy tonna, teljes egészében fából készült hajó, némi műgyanta szigeteléssel. Körülbelül fél évig építettük. A nagyobbik hajó, a Vörös Kutya 12 méter hosszú és 3 méter széles. A súlya 2,5 tonna, fa vázszerkezetű, műgyanta héjazatú bárka. A teljes építési ideje nagyjából másfél év volt.

Mennyire magyar hagyomány a hajózás?

 A magyar szólásmondáskincs része az egy hajóban evezünk. Ezt akkor mondjuk, amikor egy társasághoz tartozunk, egy ügyért küzdünk. A magyar nyelv gyönyörű, teremtő nyelv, és amit megőriz évszázadokon keresztül, annak általában erős alapja van. Az, hogy kialakult a nyelvben ez a szólás, azt bizonyítja, hogy a magyarság valamilyen módon kötődött a hajózáshoz. A régészet és a néprajz azt igazolja, hogy mivel a Kárpát-medence bővelkedik vizekben, így rengeteg volt a tutajos, a csónakos, a halászember. A településeink mindig bővizű patak vagy folyó, esetleg tó mellett épültek, kivétel nélkül. Az emberek ellátását a halászat alapozta meg, és emellé jött a pásztoroktól származó hús, valamint a földművesektől származó gabona. Furcsa módon ez a sorrend, bármennyire is nehezen elképzelhető ma.

Ha azt mondom, hajós nemzet, nem soknak jut eszébe a magyar.

Jelentős része a néprajzunknak a vízhez való kötődés, még ha nem is vagyunk hajós nép, hiszen nincsen tengerünk. Általában igazi hajós néppé a tengermelléken élők válnak, az ő identitásukban meghatározó a hajósság. Mi, magyarok csupán eszközként tekintünk rá, viszont a római kor óta a Dunán élénk a hajóforgalom, és történelmünkben is számos alkalommal előfordul a hajó. Létezik egy történészi feltételezés, amely szerint Szent István testőrségének jelentős részét a Kijevi Ruszból érkező varégok – félig szláv, félig skandináv viking harcosok – alkották. Az ő letelepítésük emlékét őrzi pl. Varáng község és Oroszvár neve is. Miért is ne játszhatnánk el a gondolattal, hogy magától értetődő módon hozták magukkal hajóépítő tradícióikat is? Mai távlatban lehet, hogy idegen a hajózás a magyarság habitusától, de a valóságban nem az, sőt.

A krónikás

Kelt.: péntek, augusztus 11.

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.

Középkori hajórekonstrukciókkal eveznek a mosoni Duna-ágon, Mosonmagyaróvártól Budapestig

A szigethalmi Őskultúra Alapítvány által működtetett Emese Park és a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület Egy hajóban evezünk elnevezésű közös projektje keretében húsz, a Kárpát-medencei felsőoktatásban tanuló egyetemista indult augusztus 11-én útnak, hogy egy négy napon át tartó kaland részeseként két középkori hajórekonstrukcióval végigszeljék a Duna Mosonmagyaróvártól a Csepel szigetig tartó szakaszát.

A csapat augusztus 15-én, 15-órakor köt ki Budapesten, az Országház előtti múzeumhajónál a két viking hajó rekonstrukcióval. A múzeumhajó kikötői platformján, Magyar Attila, a túra főszervezője ad tájékoztatást a sajtó munkatársainak a kezdeményezés céljáról és válaszol a projekttel kapcsolatos kérdésekre.

Budapesten a fiatalokat dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke képviseletében dr. Kelemen András elnöki főtanácsadó fogadja, és közösen látogatják meg a parlament épületét. A hajóút záró programja egy közösségi szolgálat: az együtt hajózó fiatalok korhű viseletekbe öltözve, animátorokként vesznek részt a Kolozsvári Magyar Napok programjaiban, ahol az érdeklődő közönség a hajóút egyik hajóját is kipróbálhatja a Kolozsvári csónakázó tavon.

Az előzmény és a projekt:

A Szigethalmon tevékenykedő Őskultúra Alapítvány már az 1990-es évek óta igyekszik minél többet újrateremteni és életvitelszerűen megjeleníteni a X-XI. század tárgyi és szellemi világából. Egy Szent István-kori települést létrehozva, megépítették az élő skanzenként működő Emese Parkot: egy korabeli „ispánsági földvárat” és a hozzá tartozó falu házait, valamint a park taván több történelmi hajót rekonstruáltak.

A múzeumfalu kereteit kibővítve, összefogtak a Kincses Kolozsvár Egyesülettel egy közösen szervezett dunai hajóút érdekében, amelyen a történelmi Magyarország, a Kárpát-medencei magyarság köréből származó főiskolás és egyetemista diákok vesznek részt.

Két történelmi hajórekonstrukción vágnak neki a több száz kilométeres evezésnek a mosoni Duna-ág közepétől a Csepel-sziget közepéig. Egy 7 méter hosszú, négy pár evezős XI. századi hajón (Toportyán) és egy 12 méter hosszú hét pár evezős középkori folyami bárkán (Vörös Kutya) hajóznak együtt a program résztvevői: kézművesek, népzenészek, pedagógusok az Emese Park képviseletében és egyetemisták az anyaországból, valamint a Kárpát-haza elszakított területeiről. Az egyetemisták a Szegedi Tudományegyetem, a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és az ELTE BTK diákjai.

A húsz fiatal a felsőoktatásban tanuló magyar diákok azon részét képviseli, akik nyitott érdeklődéssel, tettvággyal és felelősen tekintenek kulturális közkincsünkre, történelmi és néprajzi hagyatékunkra.

A projekt elsődleges célja a programban résztvevő diákok ismeretanyagának bővítése. Olyan, szemléletmód-formáló erővel bíró, komplex közösségi élményt szeretnénk biztosítani a számukra, amely közvetlen, pozitív tapasztalatként rögzíti:

• az összmagyarsághoz tartozást, a közös kulturális, történelmi és néprajzi gyökereket;
• a megismerés és a jobbítás iránti elkötelezettséget, a közös ügyért való tenni akarás igényét;
• az empátiás készséget, valamint a cselekvő közösségben való gondolkodást.

Az út során napi rutinként követik egymást a part menti nevezetességek, a vonatkozó történelmi, helytörténeti, néprajzi érdekességek megismerése, a közös ételkészítések és táborállítások, az esti tábortüzeknél való beszélgetések, zenélések, daltanulások. A hajóút záró programjaként az együtt hajózó fiatalok korhű viseletekbe öltözve, animátorokként vesznek részt a Kolozsvári Magyar Napok programjaiban, ahol az érdeklődő közönség a hajóút egyik hajóját is kipróbálhatja a Kolozsvári csónakázó tavon.

A túráról készülő napi összefoglalókat és a rendszeresen frissülő fotótárat a Kolozsvári Magyar Napok facebook oldalán követhetik az érdeklődők.

A szervező Emese Park és a Kincses Kolozsvár Egyesület nevében ezúton is köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT megtisztelő pénzügyi támogatását, továbbá Tank György kiváló grafikáját, amely a kezdeményezés emblémájának alapjául szolgált!

A Kincses Kolozsvár Egyesület sajtóközleménye