Egy hajóban evezünk – hajónapló kategória bejegyzései

Elkészült az Egy hajóban evezünk című projekt krónikásának mozgóképes beszámolója.

Bábjáték, sajtótájékoztató, még több kíváncsiskodó és búcsúzás. Ezzel jellemezném a leginkább a Farkas utcai Romkertben kialakított középkori udvar hangulatát a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) utolsó napján. A 8. KMN-t megelőző hajóstúráról és az ottani élményekről, valamint az Emese Park és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös jövőbeni terveiről beszélt Magyar Attila, az Emese Park elnöke a sajtó képviselőinek.

A sajtótájékoztatóval kezdődő nap ugyanúgy indult, mint bármelyik előző, nem hittem el, hogy a végén üres marad a Romkert. De bizony így történt, a 18 órai városőrségi felvonulás és díszlövések után követhetetlenül sebesen került a kamionra a teljes középkor, nem csak az udvarban hagyva űrt maga után.

A nap szerencsére nem telt el ilyen gyorsan, most is kijutott a mókából és a jó hangulatból. A legnépesebb közönséget a bábelőadás tudta magáénak, amely nemcsak a legkisebbeket szórakoztatta, hanem a felnőtteket is megnevettette. Ugyanakkor a mesterségeket bemutató sátrak továbbra is nagy érdeklődésnek örvendhettek.

A nap végi közös csomagolás során ismét bebizonyosodott az Egy hajóban evezünk elve: az Emese Park és a kolozsvári önkéntesek összetartozása kétségkívüli. Viszont az este inkább a jövőbeni közös tervek szövésével telt el, és nem a hosszas búcsúzkodással, hiszen miért emelnénk ki a távozást, ha az újratalálkozást is lehet? Viszlát jövőre, mindenki!

A krónikás

Kelt: vasárnap, augusztus 20.

Teljes gőzzel végezték munkájukat a középkori udvart megvalósító Emese Park tagjai és önkénteseik a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) utolsó előtti napján. De nem azért, mert valaki erre kötelezte volna őket, hanem mert máris hiányozni kezdett a nemsokára véget érő tíznapos Egy hajóban evezünk program.

Természetesen még mindig a KMN résztvevőiről, a kora középkor iránt érdeklődőkről és a gyerekekről szólt minden, de a Farkas utcai Romkert személyzete mintha még több figyelmet kezdett fordítani egymásra, és ezáltal talán a vendégeknek is többet nyújtottak minden tevékenységben az íjászattól a hajózásig.

Az Emese Park kolozsvári aktivitásának utolsó előtti napja valahogy gyorsabban eltelt, mint az előzőek. Egyre nagyobb igény volt a csoportképekre, estére pedig közös bográcsozásra szánta el magát a csapat. Hosszas beszélgetés és a program kiértékelése előzte meg a királyi lakomát, majd vidám és családias hangulatban folytatták az estét a rendkívül ízletes vacsora után.

A krónikás

Kelt: vasárnap, augusztus 20

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.

Sorban állnak gyerekek, szülők, nagyszülők, hogy az Emese Park Toportyán nevű vikinghajóján evezzenek a sétatéri tónál, és a Farkas utcai romkertben is népszerűek a tevékenységek.

A Toportyán egészen furcsa szerzet benyomását kelti az arra járókban, de talán éppen emiatt annyira népszerű. Számos alkalommal a szülők megkérdezik, hogy beszállhatnak-e ők is a gyerekeikkel. Ezt persze úgy közlik, mintha az apróságok félnének hajózni nélkülük, de mi tudjuk, hogy titokban a szülők sokszor inkább próbálnák ki maguk az evezést, mint gyermekeik, és ez rendben is van.

Kevesen kérdeznek rá, hogy a vikinghajó hogyhogy magyar hagyomány, ebből a szempontból inkább a külföldiek kíváncsiskodnak inkább. A tegnap egy tajvani fiatalember volt meggyőződve arról, hogy ennek a hajónak semmilyen köze nem lehet a magyar történelemhez, majd szívesen és csodálkozással hallgatta a rövid történelmi bemutatót, amely Szent István viking testőrségéről szólt, akik Magyarországra is elhozták hajóépítő tudásukat.

A Romkertben nemcsak szórakoznak a gyerekek: némi munka is akad a számukra, hiszen az íjazás után a nyilak keresésére indulnak, a katapultokat ők maguk feszítik meg, és a szövés egy részét is végezhetik. Ugyanakkor kipróbálhatják a fonott kosaras körhintát, valamint megcsodálhatják a kovácsmesterség gyakorlását is. Nem utolsósorban a vívást, a nemezelést és az élőzenét is szívesen tekintik meg és hallgatják. Az esti felvonulást és díszlövéseket pedig az összes Farkas utcai kíváncsiskodó megcsodálhatta.

A középkori udvarban továbbra is várjuk a 10–11. századi mesterségek és viselet iránt érdeklődőket, valamint a sétatéri tónál hajózni vágyókat is 10 és 18 óra között.

A krónikás

Kelt: péntek, augusztus 18.

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.

Már a Farkas utcai Romkertben tevékenykedik az Egy hajóban evezünk csapata. Az Emese Park tagjai és az önkéntes egyetemisták számos foglalkozást tartanak a vívástól a nemezelésig. A középkori udvar népe korhű öltözékben várja a látogatókat, akik szintén korhű magyar és viking sátrakat, valamint különböző kellékeket tekinthetnek meg.

Az egy héttel ezelőtt elkezdődött dunai hajóstúra kisebbik hajóját, a Toportyánt szintén elhozta Kolozsvárra az Emese Park. Az evezős vikinghajót a sétatéri tavon tekinthetik meg a kíváncsiskodók minden nap 10 és 18 óra között. A szervezők szeretettel várják az evezni kívánó gyerekeket egy kis vízi kalandra.

A krónikás

Kelt.: szombat, augusztus 19.

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.

Iszapba ragadva találtuk nagyobbik hajónkat, a Vörös Kutyát a hajóstúra utolsó reggelén. Míg a Toportyán vontatni próbálta, a legénység az evezőlapátokkal tolta a hajót a mély víz irányába, de a lomha óriás mozdulni nem akart.

Miután testtel-lélekkel nekifeszült a legénység a két és fél tonnás hajónak, valahogy sikerült elvontatni a sekély vízből, és kezdődhetett az evezős kaland Budapest irányába. Csakúgy, mint ezen a napon, a hajóút során többször is nem várt kihívásokkal állt szembe az Egy hajóban evezünk túra csapata. Azonban ezeket a kihívásokat nem tekintettük nehézségnek, hanem inkább kalandnak, és teljes odaadással álltunk szembe velük, sikeresen.

Az utolsó nap fő megpróbáltatása a Duna budapesti szakaszán való evezés, az arra jellemző hullámok miatt, amelyeket a sűrű hajósforgalom okoz. A hajózós tapasztalataink itt rendőri igazoltatással is kibővültek, ám a feltartóztatáson kívül nem okozott gondot a dolog. Csupán azt furcsálltuk, hogy az őrmester nem tűnt meggyőzőnek ismereteit illetőleg, hogy jogilag a középkori vikinghajónk csónaknak vagy kishajónak minősül-e. De az is lehet, hogy csupán furfangos próbált lenni, és próbára akarta tenni a kormányosunk tudását.

Nem sokkal később sikeresen kikötöttünk az Országház előtti múzeumhajónál, ahol a média képviselői vártak bennünket, így rögtön a kikötés után Magyar Attila, a hajóstúra vezetője sajtótájékoztatót tartott. Majd dr. Kelemen András, az országgyűlés elnökének főtanácsadója fogadta csapatunkat, és idegenvezető segítségével körbevezetett az Országházban. Majdnem teljes mértékben gördülékenyen haladtak a dolgok, amikor is a bejáratnál eszünkbe jutott, hogy a legénység felének bicska vagy kés lapul a zsebében. Hajós útra indulva eszünk ágában sem volt ezeket a hasznos kellékeket elpakolni a kikötést követő programpont kedvéért. A partraszállás után pedig már megfeledkeztünk róluk. Ám kedves fogadtatásban részesültünk, csapatunk minden tagja bejutott a szigorúan őrzött épületbe. Miután körbevezettek bennünket, és a Szent Koronát is megtekintettük, már csak a csoportkép maradt hátra.

A hajóstúra utolsó evezős szakasza már egészen rövidnek bizonyult, az Országháztól nem sokat eveztünk, kevéssel a Rákóczi-hídtól délre kikötöttünk. Innen kisbusszal utaztunk Szigethalomig, az Emese Parkba, ahol nemcsak a hajózás ötlete, hanem a hajóink is születtek. A középkori múzeumfalu ideális helyszín volt, hogy ott töltsük a túra utolsó éjszakáját, mielőtt Kolozsvárra utaztunk.

Köszönjük, hogy kalandunk során velünk tartottak, és várjuk Önöket a Farkas utcai Romkertben kialakított középkori falunkban, valamint a sétatéri tóra bocsájtott hajónknál, a Toportyánnál.

A krónikás

Kelt: péntek, augusztus 18.

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.

Az esztergomi bazilika látogatásával kezdtük a hajóstúra negyedik napját. Ha már a város belsejében kötöttünk ki előző este, egy embert próbáló nap végén, próbáltuk könnyedebbé tenni a következő napot némi turistáskodással.

A Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyház látogatását már nagyon várta az Egy hajóban evezünk túra csapata, hiszen ez volt az első nap, amikor az evezésen kívül más tevékenység is színesítette a kalandunkat. Csak arra nem számítottunk, hogy ilyen sok lépcsőn vezet majd az út a pihenéshez. Viszont elszántak voltunk, és miután belülről megcsodáltuk az épületet, a kupola felé vettük az irányt temérdek lépcsőn át. Néhányunkat kissé meglepett, hogy éttermet is találtunk a bazilikában, de be kell vallanunk, pazar kilátás várta a helyiség vendégeit.

Miután a magasból megcsodáltuk Esztergomot és kilépcsőztük magunkat, beszálltunk hajóinkba, a Vörös Kutyába és a Toportyánba, majd útnak indultunk Visegrád irányába. Az eddigi napokhoz képest példátlanul, az egész napos napsütés mellett, nemhogy felhő, de még enyhe szellőcske sem tévedt felénk. Ennek ellenére hősiesen helytállt a legénység, és a tervezett időben kikötöttünk, hogy megebédeljünk. A kikötésnél ellenőriztük, hogy ne legyen semmilyen darázsfészek a környéken, ezért a nap folyamán senki sem sérült meg.

Mivel az előző nap hosszasra sikeredett, eldöntöttük, hogy tanulunk belőle, és a két és negyed órás ebédszünetet rövidebbre fogjuk. Ehhez képest öt perccel rövidebb is lett, és ezt teljesítményként könyveltünk el.

A nap folyamán két kajakos is egészen közel evezett a hajóinkhoz, és érdeklődött a túránk felől. Az egyik úr a benyomását is megosztotta velünk: „Milyen szép, ahogy egyszerre eveznek! Én még ilyet nem láttam, pedig hatvan éve a Dunán vagyok.”

Estére Tahitótfalu közelében, a Torda-sziget mellett kötöttünk ki. Amíg a hölgyek finom vacsorát főztek, az urak felállították a vikingsátrakat. Némi útbaigazítás következett a túravezetőtől, aztán a legénység jóízűen elfogyasztotta Morgan kapitány könnyeit. Meg kell állapítanom, talán ezért, talán nem, de a negyedik nap estéjén példátlanul hosszas és sokszínű beszélgetéssel zártuk a napot.

A krónikás

Kelt: csütörtök, augusztus 17.

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.

A harmadik nap reggelén az összesen három és fél tonnát nyomó hajóinkat nagy nekirugaszkodással vissza kellett tolnunk a Dunára. Ugyanis az éjszaka folyamán az elhaladó hajók hullámai a partra vetették a Vörös Kutyát és a Toportyánt, így reggelre csupán arasznyi vízben álltak.

Már gyorsabban haladtunk a Duna nagyobb sodrásának köszönhetően az előző napokhoz képest, és az első kikötés is majdnem mesteri minőségűre sikeredett. Amikor már azt hittük, hogy sikeres nap előtt állunk, szembesültünk azzal, hogy a reggeli kis gubanc nem jó szerencsét jelentett. Ahol kikötöttünk, a fák egészen közel hajoltak a part széléhez, ezért a lombok alatt libasorban haladt a legénység egy tisztás felé. Utolsóként szálltam ki a hajóból, már a pallón lépkedtem a partra, amikor hatalmas jajgatást hallottam. Rögtön kiderült, hogy a környék azon ritka részén kötöttünk ki, ahol lódarázscsalád lakik fészkében az egyik fán.

Ebéd után tűző napsütésben eveztünk tovább, és ekkor az egyik matróz megállapította, hogy a vikinghajózás naptej illatú. Bár erős volt a napsugárzás, a naptejen kívül hatásosnak bizonyult ellene a gondolat, miszerint hamarosan kikötünk egy hajómúzeum mellett, és megnézzük. A kikötés meg is történt, de amikor a bejárathoz érkeztünk, kiderült, hogy egy autós fesztivál zajlik ott éppen, ezért a múzeum zárva tart. Csalódásunkban legalább azt reméltük, hogy mellékhelységet találunk, de miután megkérdeztük, hol találunk ilyet, jött a válasz: ahol tetszik.

Lógó orral továbbtartottunk. Néhány óra elteltével egészen vidáman eveztünk, mivel lehűlt a levegő némileg. Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy erős hullámok és örvények közepette hajózunk. Ennek látványos jele volt, hiszen a határozott mozgású víz annyira hátracsapta az egyik evezőt, hogy éppen a lódarázzsal már ismeretségben lévő matrózunkat a hajó padlójára küldte. Ezután óvatosabban eveztünk, viszont kezdett elmenni a vidám hangulatunk, amikor tudatosult bennünk, hogy a hűsebb levegő annak köszönhető, hogy éppen megy le a nap. Bizony egészen besötétedett, mire Esztergomba értünk.

Amint a kikötőnk felé tartottunk, egy szűk Duna-ágon haladtunk a város területén. Itt újabb matróz került a hajópadlóra szempillantás alatt néhány belógó ág miatt. A vacsorát már este tíz óra után fogyasztottuk el, és a késői napszakban fáradtan a sátrak felállítására alig jutott erőnk. Ezért jó néhányunk inkább a csillagos ég alatt közös ágyon, a gyepen tért nyugovóra, viszont annál nagyobb bizakodással a következő napot illetőleg.

A krónikás

Kelt:kedd, augusztus 15.

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.

Népdalénekléssel és -tanulással zárta a második napját az Egy hajóban evezünk hajóstúra csapata. A pengetős kobozzal és ciszterrel, valamint dobbal kísért késő esti tevékenységnek tábortűz adott jellegzetes hangulatot. Azt viszont nem sikerült eldöntenie a társaságnak, hogy az est fénypontja ez vagy a paprikában bővelkedő fenséges gulyásvacsora volt-e. Ám senki sem fáradozott azon, hogy ezt eldöntse, hiszen a maradandó élményt nyújtó közös elfoglaltságok bőséggel lekötötték mindenki figyelmét.

De nemcsak az este jelentette a nap élményt nyújtó szakát: a Győrön való átevezés, a Rába és a Mosoni-Duna egyesülése, valamint az utóbbi ismét eggyé válása a főággal mind a jelenség szempontjából, mind pedig a hajó irányítását tekintve is egyedinek számít. Emlékezetes látvány, amikor két folyó találkozik, majd színűkkel és sebességükkel jelzik, hogy egyhamar nem válnak eggyé, hanem egymás mellett haladnak tovább. A túra második napján tehát a csapat elhagyta a Mosoni-Dunát, és a főágon evezett tovább Komáromig, a nap célállomásáig.

A Duna főágára való átevezés némi kihívást jelentett, ugyanis itt a víz új oldalát mutatta meg a túrázóknak: helyenként lassan, kevéssel odébb hirtelen nagyobb sodrással haladt, a következő pillanatban pedig örvénylett. Emiatt nehézkes volt az irányt tartani, azonban ezeket a körülményeket a legénység inkább tekintette várt kihívásnak, mint nehézségnek.

Kevéssel a főágra térés után megéhezett a társaság, ezért kikötöttek. Mostanra megerősödött az a benyomás, hogy a hajókra igen kíváncsiak a partról szemlélők, akik rendszeresen integetnek, esetleg fényképeznek vagy videózzák a nem mindennapi látnivalót, és mások, ha eléggé közel halad a hajó a parthoz, kiáltják a szokásos kérdéseket: „honnan jönnek és hová tartanak?” Az utóbbira való választ rendszeresen gyanúsan fogadják, arcukon látható, hogy kételkednek ismereteikben, és azt gondolják: „Kolozsváron átfolyik a Duna?” Bárcsak átfolyna, ugye!

Ekkor már megállapítható volt, hogy a nap legnagyobb különlegességének a túra számára az a győri hölgy számított, aki a folyó partján padon ülve nem nézett a hajókra, hanem csak olvasott és olvasott. Ez a jelenség meglehetősen rendkívülinek számít.

A második nap végére a hajóstúra résztvevői máris összekovácsolódtak. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy beszélgetéstől, történetmeséléstől hangos a társaság, és nem utolsósorban az evezés is egyre nagyobb összhangban történik. És bár a Dunát nem hagynák el még jó sokáig, Kolozsvár nevét egyre gyakrabban emlegetik.

A krónikás

Kelt.: vasárnap, augusztus 13.

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.