Iszapba ragadva találtuk nagyobbik hajónkat, a Vörös Kutyát a hajóstúra utolsó reggelén. Míg a Toportyán vontatni próbálta, a legénység az evezőlapátokkal tolta a hajót a mély víz irányába, de a lomha óriás mozdulni nem akart.
Miután testtel-lélekkel nekifeszült a legénység a két és fél tonnás hajónak, valahogy sikerült elvontatni a sekély vízből, és kezdődhetett az evezős kaland Budapest irányába. Csakúgy, mint ezen a napon, a hajóút során többször is nem várt kihívásokkal állt szembe az Egy hajóban evezünk túra csapata. Azonban ezeket a kihívásokat nem tekintettük nehézségnek, hanem inkább kalandnak, és teljes odaadással álltunk szembe velük, sikeresen.
Az utolsó nap fő megpróbáltatása a Duna budapesti szakaszán való evezés, az arra jellemző hullámok miatt, amelyeket a sűrű hajósforgalom okoz. A hajózós tapasztalataink itt rendőri igazoltatással is kibővültek, ám a feltartóztatáson kívül nem okozott gondot a dolog. Csupán azt furcsálltuk, hogy az őrmester nem tűnt meggyőzőnek ismereteit illetőleg, hogy jogilag a középkori vikinghajónk csónaknak vagy kishajónak minősül-e. De az is lehet, hogy csupán furfangos próbált lenni, és próbára akarta tenni a kormányosunk tudását.
Nem sokkal később sikeresen kikötöttünk az Országház előtti múzeumhajónál, ahol a média képviselői vártak bennünket, így rögtön a kikötés után Magyar Attila, a hajóstúra vezetője sajtótájékoztatót tartott. Majd dr. Kelemen András, az országgyűlés elnökének főtanácsadója fogadta csapatunkat, és idegenvezető segítségével körbevezetett az Országházban. Majdnem teljes mértékben gördülékenyen haladtak a dolgok, amikor is a bejáratnál eszünkbe jutott, hogy a legénység felének bicska vagy kés lapul a zsebében. Hajós útra indulva eszünk ágában sem volt ezeket a hasznos kellékeket elpakolni a kikötést követő programpont kedvéért. A partraszállás után pedig már megfeledkeztünk róluk. Ám kedves fogadtatásban részesültünk, csapatunk minden tagja bejutott a szigorúan őrzött épületbe. Miután körbevezettek bennünket, és a Szent Koronát is megtekintettük, már csak a csoportkép maradt hátra.
A hajóstúra utolsó evezős szakasza már egészen rövidnek bizonyult, az Országháztól nem sokat eveztünk, kevéssel a Rákóczi-hídtól délre kikötöttünk. Innen kisbusszal utaztunk Szigethalomig, az Emese Parkba, ahol nemcsak a hajózás ötlete, hanem a hajóink is születtek. A középkori múzeumfalu ideális helyszín volt, hogy ott töltsük a túra utolsó éjszakáját, mielőtt Kolozsvárra utaztunk.
Köszönjük, hogy kalandunk során velünk tartottak, és várjuk Önöket a Farkas utcai Romkertben kialakított középkori falunkban, valamint a sétatéri tóra bocsájtott hajónknál, a Toportyánnál.
A krónikás
Kelt: péntek, augusztus 18.
A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.
