Találkozunk jövőre!

Bábjáték, sajtótájékoztató, még több kíváncsiskodó és búcsúzás. Ezzel jellemezném a leginkább a Farkas utcai Romkertben kialakított középkori udvar hangulatát a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) utolsó napján. A 8. KMN-t megelőző hajóstúráról és az ottani élményekről, valamint az Emese Park és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös jövőbeni terveiről beszélt Magyar Attila, az Emese Park elnöke a sajtó képviselőinek.

A sajtótájékoztatóval kezdődő nap ugyanúgy indult, mint bármelyik előző, nem hittem el, hogy a végén üres marad a Romkert. De bizony így történt, a 18 órai városőrségi felvonulás és díszlövések után követhetetlenül sebesen került a kamionra a teljes középkor, nem csak az udvarban hagyva űrt maga után.

A nap szerencsére nem telt el ilyen gyorsan, most is kijutott a mókából és a jó hangulatból. A legnépesebb közönséget a bábelőadás tudta magáénak, amely nemcsak a legkisebbeket szórakoztatta, hanem a felnőtteket is megnevettette. Ugyanakkor a mesterségeket bemutató sátrak továbbra is nagy érdeklődésnek örvendhettek.

A nap végi közös csomagolás során ismét bebizonyosodott az Egy hajóban evezünk elve: az Emese Park és a kolozsvári önkéntesek összetartozása kétségkívüli. Viszont az este inkább a jövőbeni közös tervek szövésével telt el, és nem a hosszas búcsúzkodással, hiszen miért emelnénk ki a távozást, ha az újratalálkozást is lehet? Viszlát jövőre, mindenki!

A krónikás

Kelt: vasárnap, augusztus 20.