Úgy valljuk, a Kolozsvári Magyar Napok nemcsak a kolozsváriaknak szól, hanem minden magyarnak, és talán másoknak is. Hiszen jöjjenek a kedves résztvevők akár Erdélyből, Magyarországról, esetleg a Kárpát-haza más tájairól, velük együtt mind ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, és bizonyos módon egy hajóban evezünk. Ezt szemlélteti az a hajós túra a Dunán, amely ma reggel Magyarország nyugati végéről indul és Kolozsvár felé tart. A túra vezetőjével, Magyar Attilával beszélgettünk.
Hogyan kötődik a hajós túra a Kolozsvári Magyar Napokhoz?
Annyira egy a szellemisége, gondolatisága a magyar napoknak és az „egy hajóban evezünk” gondolatrendszernek, hogy ez adta a kiindulást. Több éve járunk Kolozsvárra, a magyar napokra, az idén debütáló hajós túra pedig szerves folytatása az eddigi részvételünknek. Legelőször két sátorral, íjászjátékkal és kézművességgel jelentünk meg, a következő évben már belaktuk a Fogoly utcát egy középkori vásári életképpel, és így bővült az ottlétünk minden évben. Idén már a Farkas utcai templom kertjét teljes egészében középkori vásári forgataggá tesszük, ennek pedig alkotóelemei azok az egyetemisták is, akik a hajózáson is részt vesznek. Az anyaországi és a Kárpát-medence többi magyarlakta területeiről származó diákok egy hajóban eveznek bizonyos szempontból. Ezt annál jobban érzékeltetni, mint hogy egy közös rendezvényen szerepelünk és ténylegesen egy hajóban evezünk odafelé menet, kézzelfoghatóbban nem lehet.
Pontosan miből fog állni a túra?
A hajózás főbb állomásain, Győrben, Komáromban, Esztergomban és Visegrádon megnézzük az ottani nevezetességeket, és igyekszünk ennek a Duna-szakasznak a szellemiségével, történetével testközelből megismerkedni. Az esti táborozások során pedig elbeszélgetnénk arról, ami miatt erre az egész kezdeményezésre sor kerül. Mi lehet jobb, mint a Duna és a Dunakanyar arra, hogy egy közösséget formáljon természeténél fogva közös indíttatású emberekből? Jönnek velünk népzenészek is, az esti időszakban nyilván fogunk zenélni és dalt tanulni. Az eddigi hajózási tapasztalataim azt mutatják, hogy jó atmoszférájú és meghatározó élmény kerekedik az ilyen helyzetekből.
Milyen hajókon fogtok evezni?
Több történelmi hajót rekonstruáltunk az élő skanzenként működő Emese Parkban, amely egy Szent István-kori település napjainkban megépített mása korabeli „ispánsági földvárral”, a hozzá tartozó falu házaival, valamint egy tóval. Társaságunk, a magyarországi Szigethalmon tevékenykedő Őskultúra Alapítvány már az 1990-es évek óta igyekszik mind többet újrateremteni és életvitelszerűen megjeleníteni a 10–11. század tárgyi és szellemi világából. A túrára két hajót visszük el. A kisebbik, Toportyán 7 méter hosszú, 2,5 méter széles, a súlya egy tonna, teljes egészében fából készült hajó, némi műgyanta szigeteléssel. Körülbelül fél évig építettük. A nagyobbik hajó, a Vörös Kutya 12 méter hosszú és 3 méter széles. A súlya 2,5 tonna, fa vázszerkezetű, műgyanta héjazatú bárka. A teljes építési ideje nagyjából másfél év volt.
Mennyire magyar hagyomány a hajózás?
A magyar szólásmondáskincs része az egy hajóban evezünk. Ezt akkor mondjuk, amikor egy társasághoz tartozunk, egy ügyért küzdünk. A magyar nyelv gyönyörű, teremtő nyelv, és amit megőriz évszázadokon keresztül, annak általában erős alapja van. Az, hogy kialakult a nyelvben ez a szólás, azt bizonyítja, hogy a magyarság valamilyen módon kötődött a hajózáshoz. A régészet és a néprajz azt igazolja, hogy mivel a Kárpát-medence bővelkedik vizekben, így rengeteg volt a tutajos, a csónakos, a halászember. A településeink mindig bővizű patak vagy folyó, esetleg tó mellett épültek, kivétel nélkül. Az emberek ellátását a halászat alapozta meg, és emellé jött a pásztoroktól származó hús, valamint a földművesektől származó gabona. Furcsa módon ez a sorrend, bármennyire is nehezen elképzelhető ma.
Ha azt mondom, hajós nemzet, nem soknak jut eszébe a magyar.
Jelentős része a néprajzunknak a vízhez való kötődés, még ha nem is vagyunk hajós nép, hiszen nincsen tengerünk. Általában igazi hajós néppé a tengermelléken élők válnak, az ő identitásukban meghatározó a hajósság. Mi, magyarok csupán eszközként tekintünk rá, viszont a római kor óta a Dunán élénk a hajóforgalom, és történelmünkben is számos alkalommal előfordul a hajó. Létezik egy történészi feltételezés, amely szerint Szent István testőrségének jelentős részét a Kijevi Ruszból érkező varégok – félig szláv, félig skandináv viking harcosok – alkották. Az ő letelepítésük emlékét őrzi pl. Varáng község és Oroszvár neve is. Miért is ne játszhatnánk el a gondolattal, hogy magától értetődő módon hozták magukkal hajóépítő tradícióikat is? Mai távlatban lehet, hogy idegen a hajózás a magyarság habitusától, de a valóságban nem az, sőt.
A krónikás
Kelt.: péntek, augusztus 11.
A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával jöhetett létre.
