Karády Katalin-emlékest

A rendezvény keretében bemutatják Péter Zsolt színháztörténész Ne kérdezd, ki voltamKarády Katalin, a díva emlékére című, a Szépmíves Kiadó gondozásában megjelent könyvét, valamint Karády-slágerek hangzanak el Vindis Andrea színművész és Szép András zongorista előadásában.

Az est házigazdája Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője.

 

Partnerintézmények: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Szépmíves Kiadó

 

Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész (1922–1993) műteremlakását, minden abban található vagyonával együtt, végrendeletileg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre hagyta, azzal a feltétellel, hogy a szervezet emlékházat létesítsen benne, és ezáltal minél szélesebb körben megismertesse festményeit. Az 1994-ben létrejött emlékhely közel 200 Györkös Mányi-munkát, Jakab Ilona (Györkös Mányi Albert felesége) több festményét és grafikáját, muzeális értékű kalotaszegi és mezőségi bútort, cserepet, szőttest, könyvet és magántárgyat őriz. A Györkös Mányi-festmények bemutatása mellett a művelődési központként is működő emlékház egyéb kiállításokat, kamarahangversenyeket (egy kiváló minőségű Steinway zongora birtokában), pódiumesteket, könyvbemutatókat, ismeretterjesztő előadásokat, gyermekprogramokat is szervez.

 

Az emlékház a Kolozsvári Magyar Napok idején hétfőn, csütörtökön és pénteken 11–14, kedden és szerdán 13–16 óra között, valamint a rendezvényei alkalmával látogatható.

www.emke.ro

www.facebook.com/emkegyorkoshaz