A forradalmat és szabadságharcot egy ország veszítette el, a vértanú tisztek özvegyeinek a személyes veszteséget is fel kellett dolgozniuk az önkényuralomban.
Ismerős Kapitány Katalin neve? Sissány Elízé mond valamit? Csernovics Emíliáé sem rémlik? No de Knezić Károlyé, Westerburg Károlyé vagy Damjanich Jánosé egyből felgyújtja a villanyt: igen, az aradi vértanúk nemcsak magas rangú és érdemdús katonatisztek, elkötelezett hazafiak voltak, hanem férjek és apák is.
Ha érdekel minket a történetük, csak ugorjunk ki a kolozsvári a Főtérre, a Szent Mihály-templom bejáratához, mert mától látható a Hátrahagyottak emlékezete című szabadtéri kiállítás. Azokról, akik legmélyebben meggyászolták az Aradon 1849. október 6-án kivégzett honvédtiszteket: az özvegyekről.
Ez olyan kiállítás, amelynek a lényeghez le kell hajolni, és el kell olvasni az információkat, amelyeket a Carola Egyesület összegyűjtött ezekről az asszonyokról.
Sokuk követte férjét a hadjáratban, többször is meglátogatta az aradi fogságban. Volt, aki férje után nem sokkal elhunyt, de többen akár 40 évvel is túlélték a férjüket. Volt, akit gyorsan elfelejtettek, és volt, akinek minden nyilvános megjelenése az önkényuralom elleni tiltakozássá vált. Elképesztő történetek hevernek (állnak) az utcán (a téren), csak le kell értük hajolni.
A vándorkiállításnak Kolozsvár már a sokadik állomása, ide például Nagyszebenből érkezett, előtte Nagyváradon is járt. Eredetileg a magyarországi Honvédelmi Minisztérium rendelte meg pár éve azzal a kéréssel, hogy tudjunk meg valami újat belőle az aradi vértanú tisztekről. A Bánffy Miklós múzsájáról, Szilvássy Karoláról elnevezett, mert az ő emlékét ápoló Carola Egyesület jött az ötlettel, hogy ezeknek a tiszteknek a szintén hősies özvegyeit mutassa be – mondta a rövid megnyitón Molnár-Bánffy Kata.
A kiállítás magyarul és románul meséli el azokat a történeteket, amelyek sorra bontják le a mereven férfiközpontú látásmódot a szabadságharcról, hősiességről és ellenállásról.
