Erőteljesen bukkannak fel a művészettörténészi fumigálás és közösségi ignorancia homályából Dóczyné Berde Amál festményei, és tovább izmosítják az idei Kolozsvári Magyar Napok erős képzőművészeti felhozatalát – derült ki szombat délután az erdélyi művész képeiből nyílt kiállítás megnyitóján.
Gyakorlatilag ezekkel a szavakkal gyakorolt önkritikát is Székely Sebestyén György művészettörténész, galériatulajdonos, műkereskedő, aki mindhárom minőségében egyre gyakrabban találkozik a huszadik század első hét évtizedében alkotó Berde Amál képeivel. A festményeken pedig különféle érdekességekre bukkan és egy olyan általános vitalitásra, amely csak azért meglepő, mert eddig nem ismertük – mondta a művészetkritikus.
Pedig több minden is predesztinálta volna a művészt a lokális hírnévre: nagyon elismerő sajtókrónikákban részesült, az 1920-as években gyakorlatilag együtt emlegették Nagy Imrével, majd az egyik legnagyobb erdélyi életművet hozta létre a festészetben, ami akkoriban egyáltalán nem volt magától értetődő.
A most szétfoszlani látszó felejtés egyik lehetséges oka Székely szerint az, hogy a Berde Amál életében (1886-1976) gyakorlatilag egyeduralkodó képzőművészeti szemlélet, a modernizmus nem igazán vett tudomást a népi kultúráról, amely viszont hangsúlyosan megjelenik Berde Amál képein a vidéki tájak, életjelenetek és népviselet formájában – kvázi expresszionista erővel.
A hanyagolás másik okaként a Quadro galéria tulajdonosa azt az egyszerű tényt említette, hogy Berde Amál nő, emiatt nem kapott akkora figyelmet, mint az azóta kanonizált férfi kortársai. Mindez annak ellenére történt így, hogy aki eddig méltatta, szinte mindig képeinek erőteljességét emelte ki, mivel az általános elvárás a női látásmóddal szemben az volt, hogy az legyen inkább lírai.
Eközben Dóczyné Berde Amál négy szerepben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott: egyszerre volt feleség, anya, tanító és művész, sőt néprajzi tárgyú írásokat is publikált. A tanítóképző elvégzése és házasságkötése után kezdett komolyabb művészeti tanulmányokat folytatni, e célból sokat utazott külföldre is a húszas években. De London és München után nagybányai mesterektől is tanult, 1930-ban pedig Kolozsváron telepedett le. Mostani tárlatát szorgalmazó Gergely Erzsébet mondta el róla, hogy a Kányafői úton szeretett festeni, és még utolsó éveiben is lejárt kolozsvári lakásából, hogy saját kezűleg mérje meg az árnyék hosszát.
A főleg magyarországi magángyűjteményekből történt merítésből összeállt tárlat augusztus 27-ig látogatható a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. Látogatni nemcsak azért érdemes, mert rengeteg emblematikus helyszínt festett meg Kolozsvárról (a Farkas utcai református templom például többféle szögben és fényben is feltűnik), hanem mert Berde Amál izgalmas társadalmi környezete is megjelenik, ahol a nemesi, polgári és értelmiség szerepkörök még eléggé átfedték egymást, értékelte Székely Sebestyén György.
