Az első világháborús magyarországi propaganda hullámzásait, érdekes részletkérdéseit, a propaganda fogalmának 20. század elejére jellemző változásait vizsgálja a Propaganda – Politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háborúban című kiadvány – hangzott el a 8. Kolozsvári Magyar Napok első napján a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén, ahol a Bereczki Ibolya és Pozsony Ferenc szerkesztette Üzenet a frontról: Ferenc tüzér levelei, 1914-1918 című kötetet is bemutatták a közönségnek.
A két kötet szervesen összetartozik, többes aspektusból közelít a Nagy Háború időszakához – mondta ismertetőjében Boka László. Az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) tudományos igazgatója hangsúlyozta: a kiadvány tárgya nem a külföldre irányuló, hanem a hátországi propaganda. „Saját kincsekhez nyúltunk, hisz páratlan első világháborús magyarországi gyűjteménnyel rendelkezünk. Az alapkutatás során átnéztük az OSZK százezres nagyságrendre rúgó plakátanyagát, a fellelhető térképet és a könyvanyagot is. A modern értelemben vett propaganda születése az első világháborúra tehető. Ekkor vált követelménnyé, hogy a propagandának legyen egy erős igazságmagva, amit egyoldalúsítani lehet” – mondta az intézmény vezetője, aki megjegyezte: a világégés kezdeti hónapjaiban annyira erős volt az alulról érkező lelkesedés, hogy nem is volt szükség propagandára. A kiadvány azt vizsgálja, hogyan változik a propaganda a kezdeti általános háborúpárti eufóriától kezdve, a háborús valóság megtapasztalásán át a pacifista követelésekig. A szakember hozzátette: kezdetben a hátország nem nagyon értesült a háború szörnyűségeiről, az író, a képzőművészek haditudósításai jelentik az első információkat, melyek azonban a cenzúra miatt nem a valóságos képet mutatták. A front történései a maguk valóságában, a memoárokban és a magánlevelezésekben jelennek meg először.
Az Üzenet a frontról: Ferenc tüzér levelei, 1914-1918 című kötetben szereplő 280 levelet és képeslapot, a haza védelme iránt elkötelezett tüzér, a székelyföldi Zaboláról származó Pozsony Ferenc (1893–1978), a kötet szerkesztőjének nagyapja írta a frontról. A leveleket a család őrizte meg. Bereczki Ibolya elmondta: a kötet egy közös kutatási program eredménye, ehhez pedig szorosan kapcsolódik egy azonos című interaktív kiállítás is, melyet először a szentendrei Skanzen Galériában mutattak be, jelenleg pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban látható. A szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese hangsúlyozta: a kötetben szereplő személyes hangvételű levelek egyoldalúak, hiszen a Ferenc tüzérhez írt hazai levelek közül mindössze egy maradt fenn, az édesapjától, aki 1915 nyarán halt meg. „Egyszerű, személyes adatokat közlő levelekről van szó, ám ezek az otthonmaradtak számára létfontosságúak” – mondta Bereczki Ibolya, aki szerint a sajátos nyelvezetű frontvonalbeli tudósítások lefordítják és személyessé teszik a Nagy Háború hétköznapjait és csatáit. A tüzérnek a gondolatai otthon járnak, ezek révén pedig a családtagok mindennapi életébe is bepillantást nyerhetünk. A szakember szerint a levélsorozat tanulsága, hogy az első világháborút megelőző iskolaszervezésnek és a falusi tanítóknak köszönhetően már Székelyföldön is gyermekkorban megismerkedhettek a levelezéssel. „Pozsony Ferenc túlélte a világháborút, meghatározó szerepet töltött be Zabola gazdatársadalmában, levelezése pedig ezen túlmenően sok mindenről képet ad, és jól mutatja az új kommunikációs csatornák megjelenését és azok használatát” – fogalmazott a szerkesztő, aki megjegyezte: a kötet több mint forrásközlés, egy speciális időszaki kiállítás katalógusa, kézikönyve, értelmezési lehetősége.
Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja szerint nagy kaland volt a kötet és a kiállítás, hisz a két munka egy időben zajlott. „A magánlevél, katonalevél olyan alkotás, ami segít megvilágítani azt, hogy egy háromszéki felnőtt legény miként élte meg és magyarázta a Nagy Háború történéseit, másodsorban pedig feltárja, Ferenc baka lokális közössége, családja hogyan élte meg ezt a történetet” – fogalmazott. A szakember számára az volt érdekes a levelek újraolvasásakor, hogy 21 éves nagyapja mit látott a háborús évek alatt, mire figyelt fel. Mint unokája, azt is megtapasztalta, hogyan hasznosította a háborús évek alatt szerzett élményeit a gazdaságban, emberi magatartásában. „Valószínűleg ezeket a vidékeket – Brassó, Nagyszeben, Érsekújvár, Budapest, Bécs, Lemberg, Csernovic – nem járta volna be a háború nélkül. Ez a nagyon érdekes túra kitágította a tér- és kultúrszemléletét” – fogalmazott Pozsony Ferenc. Hozzátette: a levelek feltárják nagyapja baráti, rokoni, családi és szerelmi kapcsolatait, ezért is kellett az a történelmi távlat, ami 1978-as halála óta eltelt. A személyes hangvételű írások pedig a történelemnek, az első világháború eseményeinek alulnézeti megközelítései.
