A lakótelepi óriásokat senkinek sem kell bemutatni.
Városi életünk mindennapjaink köréjük szerveződnek, sokunknak hajlékot nyújtanak, mégis akaratlanul is negatív érzelmeket társítunk hozzájuk. A súlyos történelmi múlt árnyéka vetül ránk, vagy éppen a barátságtalan szürkeség és ridegség érzését váltja ki belőlünk.
A Györgyfalvi negyed egyik dombján állva, a Merkúr Komplexum előtt, tényleg végigfut a hideg a hátunkon, ami lassan, a két órás séta végéhez közeledve, közelről megfigyelve új perspektívába helyezve a súlyos betontömböket, átalakul valami kellemes borzongássá.
Ismét együtt korzóztam Barazsuly Viktória, Újvári Dorottya és másfél tucat érdeklődő társaságában. Már a séta címe, A szocmodern szép?! A Mărăști és a Györgyfalvi negyedek építészeti öröksége, önmagában sejtette, hogy itt valami egészen másfajta élmény vár rám, mint a Kolozsvár központjában tett körutak alkalmával.
A megafonnal, szemléltető fotókkal is felkészült lányok a több, mint két órás „idegenvezetés” során ízelítőt adtak nekünk a kolozsvári várostervezés folyamatáról, melyből kiderült, hogy habár mindkettő szocmodern örökség, mégis miért különbözik annyira egymásól a Györgyfalvi és a Mărăşti negyed.
Az előbbi létrejöttéhez hozzájárult ugyanis egy olyan szerencsés körülmény, hogy még a 60-as évek második felében elkezdték a munkálatokat. Az akkori építészek, mint Augustin Presecan, Vasile Mitrea és Aurelian Buzuloiu, a kommunista rezsim hajlékonyságát kihasználva, egy közösségi teret álmodtak meg, amely habár arra volt hivatott, hogy emberek tömegeinek lakhatását biztosítsa, amely lakótelepenként 100 ezer embert jelent, mégis alkalmazkodni kívánt az emberek társas igényeihez. Ha pedig nem volt nekik, akkor elintézték, hogy legyen. A jószomszédsági viszony kialakítása nem csupán kötelező volt, hanem elkerülhetetlen is.
És ha valaki azt hinné, hogy ez szocialista találmány, annak csalódnia kell, ugyanis nyugati szociológus-építész, Clarence Perry nyomán, úgy rendezték be a negyedet, hogy a szűk utcákon ne lehessen autóval járni, így a gyalogosan közlekedők kénytelenek voltak akaratlanul is összefutni a szomszédaikkal. Emellett minden microraionhoz, kisebb, 10 ezer fős részhez ugyanis tartozott egy kereskedelmi központ, ahol kocsma, fodrászat, gyógyszertár, pékség, cukrászda, önkiszolgáló vegyesbolt, trafik, mosoda és különböző műhelyek voltak megtalálhatóak, hogy a lakótelepieknek ne kelljen elhagyniuk a szűk lakókörnyezetüket. A komplexum mellett iskola, óvoda, orvosi rendelő, parkok, játszóterek is hozzátartoztak. A parkos helyek kialakítása meg viszonylag egyszerű volt, hiszen helyükön jórészt kertek voltak, így a természeti adottságokat kihasználva tudtak építkezni, akár dombokon is, anélkül, hogy le kellett volna bontsanak bármit is.
Nem volt sajnos ilyen kivételezett helyzetben a 80-as években épülő Mărăşti negyed, ahol a korábbi hóstáti házak szinte teljes ledózerolása után, kívülről a városközpont fele történt a terjeszkedés, széles sugárúttal, amely az eredeti tervekkel ellentétben az elnöki útvonalhoz igazodott. Az itteni épületeken és térkialakításon is látni lehet, mennyire szűkében voltak a nyersanyagnak és a helynek. Szerencsére az építészek leleménye hellyel-közzel helyettesítette ezt. A szabványtömbök és előre gyártott betonelemek szürke egyhangúságába próbáltak belecsempészni olyan megoldásokat, amelyek kicsit megtörik, dinamikussá teszik azt. A kínai modellt követő építkezés figyelmen kívül hagyta a lakók szocializálódás iránti igényeiket, a györgyfalvi „luxusa” tágas, világos terek helyett az volt a cél, minél kisebb helyen, minél több munkaerő elférjen.
A kincskereső kalandnak is beillő séta tökéletes lezárása volt az a régi kertes ház, amely túlélője a szocmodern tündöklésnek, s habár valóban tragikus emberi sorsok fűződnek hozzá, mégis elnézőbbek leszünk, miután megtanultuk észrevenni a szocmodern örökségünk nem túl diszkrét báját: a kínai nagyfalat, a mozaiksorozatokat, a masszív csigalépcsőket, a ki-kiugró tömböket, amelyek megtörik a monotonitást, a látszat téglával burkolt falakat, a sétányok kereszteződéseibe felbukkanó pergulákat és cementszobrokat, illetve a napfényben megcsillanó teraszit csillamos vakolatot.
A magyar napok alatt a Korzo egyesület további tematikus sétákra hívja az érdeklődőket.
Reformáció 500 – Szalay Lajos bibliája címmel augusztus 19-én, szombaton a Bánffy-palotában 11 és 16 órától.
Kapualjtól a szószékig. Hitújítás Kolozsváron című programjukhoz pedig 20-án, vasárnap 17 órától lehet csatlakozni a Ferences templomnál.
Simó Helga
Fotó: Fall Sándor (Főtér.ro)
