Megölelni a hangokat
A 8. Kolozsvári Magyar Napok folyamán a tárlatvezetések és városséták mellett egy nem mindennapi program is helyet kapott: orgonatúrák keretében ismerhették meg az érdeklődők, hogyan működnek ezek a hangszerek. A csütörtökön fél 7-kor megszervezett séta még ennél is különlegesebb volt, nekem személyesen pedig az eddigi kedvencem, ugyanis céljaként azt tűzték ki a túra szervezői, hogy az orgonazene világát a siketeknek és nagyothallóknak is bemutassák. Óriási kihívást jelent egy ilyen típusú feladatot teljesíteni, hiszen meg kell találni a módot arra, hogy másképp, tapintás és látás, a rezgések által éreztessék a jelen levőkkel, hogyan jön létre az orgona hangja, mi is a zene.
A zene mindenkié! A siketeké is! – idézte a túravezető Györgyjakab Miklós zenepedagógus a projekt nevét, melynek keretében több hasonló programmal szeretnék a siketek és nagyothallók számára átadni a zene érzését, hozzáférést biztosítva számukra is a kultúrának ahhoz a szeletéhez, melynek érzékelésében korlátozottak. Jövőbeli terveik közé tartozik a filharmóniába látogatás. A projekt a megértésben is segít: a basszust érezve ugyanis ez akár elsőre ijesztőnek tűnhet, hiszen nem hallják, csak érzik a hanghullámok terjedését. Azáltal, hogy jeltolmács segítségével ők is tudják, pontosabban minek a következtében milyenek a rezgések, segít nekik az elfogadásban.
Az orgonaséta a kétágú templomból indult, és folyamatosan figyeltek a túravezetők arra, hogy mindenki számára érthető legyen, mi történik, hogyan működik pontosabban a hangszer. Egy-egy lufival a kezükben mentünk végig a sétán, hiszen a benne levő levegő rezgései könnyen érzékelhetőek. A túrán végigmenve hallóként is új élményt kaptam, hiszen eddig nem koncentráltam soha a zene nem fülön keresztüli érzékelésére. A lufit fogva éreztem a magas és mély hangok váltakozását, az újabb leütött billentyű rezgéseit, és kicsit újra fizikaórán érezhettem magam, ahol a saját bőrömön tapasztalhattam, mint is jelent a hang terjedése.
Az orgona működését a kétágú templomban részletes magyarázat segítségével érthettük meg, a résztvevők egy-egy be nem szerelt sípot ki is próbálhattak, fújás közben érezve annak rezgéseit, első kézből megtapasztalva működését. Az orgona falára tapasztott kezek, fülek, a hangszert átölelő karok mind tökéletes bizonyítékai annak, mekkora igény volt egy ilyen sétára, a megértésre.
A Szent Mihály-templomban már erősebb impulzusokat kaphattunk, hiszen a három orgona közé beülve nemcsak a lufi, de az alattunk levő padló rezgései is tisztán érződtek, az erősségük pedig sugallta az aktuális hangmagasságot, hangerőt. A vékony fakábelek ugyanis, amelyek segítségével a hang terjed, pont alattunk futottak át. A sétának ebben a szakaszában már egyre több kérdés is érkezett, a széken üldögélve mindenki próbálta minél alaposabban megérteni az őket körülvevő rezgéseket.
Piros a basszus, fehér a vékony hang – társították a színeket a templomból leérve a résztvevők az érzésekhez, amit megéltek a túra alatt. És mennyire igaz, hiszen a basszus az alap, az erő, a vörös, a fehér tisztasága, gyengéd törékenysége pedig könnyen köthető a magas hangokhoz. Egyik férfi azt is elmondta – Németh-Jakab Imola jeltolmács pedig közvetítette felénk –, hogy számára új tapasztalat volt a séta, hiszen eddig nem hallgatott zenét, mert nem hallotta a hangokat, de a séta során végre érezhette azt. Azt hiszem, ezért lenne szükség a hasonló programokra, hogy segítsük a megértést, a befogadást, miközben mi is sokkal befogadóbbakká válunk.
Gödri Csilla
