Boros Misi 14 éves. Zongorázik, már négyéves kora óta. Focizik, hokizik, teniszezik, és az interjúnkkor a kérdésre még hozzáfűzi: „hiszen gyerek vagyok”. Kolozsvárra dr. Orbán Jolán egyetemi oktatóval érkezett, aki a délelőtt folyamán előadást tartott a Magyar Szakosok III. Nagytalálkozóján, ennek a rendezvénynek a zárómotívuma volt péntek délutáni fellépése a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A zsúfolásig telt teremben mester és tanítvány közös koncertjére került sor, ugyanis a 14 éves csodazongorista a világhírű Kossuth-díjas zongoraművésszel, Bogányi Gergellyel, a csodazongora megalkotójával együtt lépett fel, aki egyben a zongoratanára. A koncertre a belépés díjtalan volt, de jótékony célt szolgált: a felajánlott adományokból a hátrányos helyzetű tehetséges romániai magyar gyermekeket támogató, kolozsvári székhelyű Nyilas Misi Alapítvány révén egy szerény körülmények között élő, de kiemelten tehetséges erdélyi magyar fiatal zenei tanulmányait kívánják támogatni. A szervezőktől érdeklődve azt is megtudhattuk, sikeres volt a kezdeményezés, ugyanis az összegyűlt adományoknak köszönhetően három évig ösztöndíjban részesülhet egy fiatal tehetség, és azt is megsúgták nekünk, hogy Misi mindenképp szeretne találkozni, megismerkedni ezzel a diákkal.
„A Nyilas Misi Alapítvány koncert jótékonysági esemény volt. Segíteni más gyerekeken, így hozzájárulni fejlődésükhöz nagy feladat, küldetés számomra” – Boros Misi az interjúban magáról, a zongorázásról is mesélt.
– Miért pont a zongorát választottad a hangszerek közül?
– Jó kérdés, mert igazából egyszerre tanulok zongorázni és hegedülni is, de a zongorát jobban szeretem. Sok zongorakoncertem van, és nagyon szeretem. Olyan gyönyörű hangja van. Négyéves koromban kaptam az első zongorát, amit a szüleim nekem és a testvéremnek vásároltak. Fantasztikus érzés volt a saját zongorámon játszani, egy igazán jó ajándék volt. Most van egy Bösendorfer zongorám, ami nagyon jó hangszer, ezt Bogányi Gergelytől kaptam.
– Tudod már, hogy mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?ó
– (nevet) Természetesen zongoraművész.
–Eddigi karrieredben melyik pillanatra voltál a legbüszkébb?
– Azt hiszem, az, amikor megnyertem a Virtuózok versenyt a tévében, a kicsik kategóriájában. Egy nagy mérföldkő volt a karrieremben ez, a verseny után sok koncertem volt a világ körül, Kínában, Japánban, egy csomó helyen jártam. De szeretem ezt, szeretem az utazásokat, szóval minden rendben.
– Milyen érzés olyan tapasztalt zenészekkel fellépni, mint a Nemzeti Filharmonikusok?
– Nagy élmény, mert nagyon szeretek zenekarral zongorázni, többel is felléptem már. Egy teljesen más művészet így zenélni, nem szólódarabokat játszani.
– Hogyan élted meg a hirtelen megnövekedett figyelmet, mennyire nagy súly a válladon, hogy mindenki csodagyerekként emleget? Frusztrál vagy inkább örülsz neki?
– Nem zavar, inkább örülök neki, hogy azzal kaptam figyelmet, ami, úgy érzem, a legfontosabb az életemben: a zongorázás, ráadásul a klasszikus zenével, és nem popzenével vagy valami mással ismerhettek meg az emberek. Egyáltalán nem vagyok feszült, amikor zongorán játszom, nem vagyok ideges. Egyszerűen csak játékos és örömteli az egész.
